Tag: Nomad

Nomad – Egy új sludge nóta

A Manchesterben tevékenykedő Nomad egy sludge banda, akik a hasonszőrű Wort zenekarral készítettek egy split-et, amelyről most a Nomad mutatkozik be a Decay Of Autonomy dallal. A split hat szerzeményt tartalmaz, hármat mindkét csapattól.

Egyik zenekarnak sincs még nagylemeze, úgyhogy ez egy nagyszerű alkalom az ismerkedésre.

Nomad – Hotel Polimer – 2014

Azzal kezdem, hogy a The Bedlam nagy kedvencem. Igaz, hozzá kell tennem, hogy nekem inkább az egyetlen albumukon, az Inside Ash-en játszott – mondjuk úgy – dalközpontúbb megközelítés tetszett jobban. A Nomad kezdetben véleményem szerint bevallva, bevallatlanul azt a vonalat vitte tovább, igaz némileg megváltozott felfogásban. Talán nem tudtak, talán nem is akartak nagyon mást […]

Tovább »

Nomad – itt az új klip



Új klippel, mégpedig egy koncertvideóval jelentkezett a Nomad zenekar. A kisfilm az Igazak Álma című dalra készült.

„Az Igazak Álma az egyik legelső Nomad dalok egyike, amit legutoljára fejeztünk be, egész pontosan a stúdiózás közben nyerte el jelen állapotát, mind szövegileg és zeneileg.” – meséli Jánosi ’Cicó’ Szabolcs gitáros. – „ Így sikerült benne konzerválni azokat az érzéseket és energiát, amit mi érzünk.
Ezért nyilvánvaló is volt, hogy ennek a dalnak legyen egy koncert klipje. Az igazság az, hogy egy időben két klipet kezdtünk készíteni, és ezt szántuk a másodiknak, de valahogy ez hamarabb összeállt, mint gondoltuk és beelőzte a másikat. A másikkal tavasszal akarunk majd kijönni. A felvétel egyébként az őszi turnénkon készült.”



Az időzítés sem véletlen: a zenekar a jövő héten nagyszabású karácsonyi koncerttel búcsúztatja az idei évet, így aki részt vesz a koncerten, előtte a klippel bemelegíthet!

„A koncerten olyan dalok is játszásra kerülnek a lemezről, amiket máshol még nem játszottunk. A műsort épp most állítjuk össze, ott is tervezünk pár újítást.” – mondta el korábban Cicó. – „Mivel az album megjelenése óta  most játszunk Kazincbarcikán először, természetesen visszük a CD-t, valamint pólót, pulcsit, csecse-becsét. Ezen kívül kétféle jegyár lesz: csak a koncertjegy 800 Ft, de ha koncertjegy és CD csomagot vásárol valaki, azt 1600 Ft-ért megteheti. Ez a mi karácsonyi ajándékunk!”

Nomad Karácsonyi Koncert

Vendég a Zako Band
2014. december 23. 21 óra

Diamond RockClub Kazincbarcika, Akácfa u. 6.

Nomad interjú

– 2007-ben a Végál(l)om(ás) kapcsán már interjúztunk, azóta jelentős átalakuláson ment át a banda. Érdemes lenne végigpörgetni az eseményeket! Cicó: Igen, a mostani tagok közül gyakorlatilag én voltam egyedül a 2007-es Nomadban. A Nomad most egy teljesen új zenekar, új tagok, új stilus, új lendület. Ezért talán ketté is választanám a Fodis Nomadra és a […]

Tovább »

Nomad – EP dalonként

Az újra aktív Nomad zenekar Ajtó a mennybe címmel egy négy számos EP-t rakott össze, amit azonban nem egyszerre tesznek közzé, hanem folyamatosan adagolják a dalokat karácsonyig.
A csapat közleménye:

„Sziasztok!
Örömmel jelentjük, hogy elkészült az Ajtó a mennybe című új EP-nk, amit rendhagyó módon jelentetünk meg. A 4 számos EP-t karácsonyig dalonként, videoklip formában hozzuk nyilvánosságra.
Az első klip, az Engedd, hogy még egyszer a Nomad Zenekar YouTube csatornáján látható:



Következő dal megjelenési időpontja: november közepe.
Az EP bemutató koncert helyszíne és időpontja: 2013. november 2., a Dürer Kert nagytermében, az Uzipov, a Bálnalovas, a ManGod, a WSOTW, a Shapat Terror, és a Plastic Bitch társaságában.”

Nomad – itt a klip

Elkészült a Nomad zenekar első videóklipje az Engedd, hogy még egyszer című dalhoz.
A fekete-fehér kisfilmben a teljesen átalakult csapat új énekese, Juhász Marci játssza a főszerepet. A Nomad a héten Kazincbarcikán és a budapesti ShowBarlangban már élőben mutatja be új dalait.

Hosszabb hallgatás után megújult formában tér vissza a színpadra a Nomad. A banda jelenlegi tagjait sokan ismerhetik a Bedlam és a Neck Sprain zenekarokból, az új énekesnek pedig tavaly milliók szurkoltak a tévé előtt. Juhász Marci az RTL Klub tehetségkutatójában, a Csillag születik című műsorban énekes-gitáros-szájharmonikás szólistaként tűnt fel, de régi álma volt zenekarban játszani. A Nomad felkérésére ősz óta dolgoznak együtt, és számos új dalt komponáltak, a napokban pedig elkészült az első videóklipjük is Hosszú Gábor -Yetterman rendezésében.



_ELVALASZTO_
– A fiúkkal szeptemberben kezdtünk el próbálni, és a legelső közös munkánk az Engedd,
hogy még egyszer
című szám volt, amit azonnal az ország kedvenc dalává szeretnénk avatni. Ennek a hangulata megmutatja azt az irányt, ami felé haladunk. A folytatásban is nagy refrénekkel, átgondolt, szellős riffekkel és szólókkal építjük fel magyar nyelvű gitárzenénket, de a szövegekben mélyebb, komolyabb témákat is érinteni fogunk. Azt szeretnénk, ha a Nomad zenéjében tökéletes harmóniában lenne a zene, a mondanivaló, a mélység és a szórakoztatás – mondta Juhász Marci, a Nomad zenekar énekese.
A Nomad folyamatosan dolgozik az új dalokon a törökbálinti SuperSize Stúdióban, és egy teljes nagylemeznyi anyaggal várhatóan az év második felében rukkol elő. Az Engedd, hogy még egyszer mellett már elkészült a valamivel lassabb tempójú Ajtó a mennybe című
szerzemény is, amely szintén meghallgatható: https://soundcloud.com/nomad-22

A megújult zenekar a héten visszatér a színpadra is. A Nomad április 12-én, pénteken Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros és Juhász Marci énekes szűkebb hazájában, Kazincbarcikán ad koncertet, amit már mindketten nagyon várnak.
A fiúk másnap, vagyis április 13-án,
szombaton este a budapesti ShowBarlangban több új dalt is megmutatnak, átdolgoznak néhány régebbi Nomad-szerzeményt, illetve Juhász Marci is előad egy-két saját számot. A zenekar a jövő héttől beköltözik a próbaterembe, és elkezdi a felkészülést a Petőfi Rádió Akusztik című műsorának májusi felvételére.

Nomad – újdonságok a zenekartól

„Hosszabb hallgatás után idén megújult formában, új felállással tér vissza a klubokba és a fesztiválokra a Nomad. Az eredeti tag Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros mellett Újvári Péter (Bedlam) dobos, Nagy Levente (Neck Sprain) basszusgitáros és Juhász Marci énekes alkotják a csapatot. A borsodi fiatalembert a tévénézők tavaly az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik döntőjéig juttatták szavazataikkal, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg blues és népdalok, valamint saját szerzemények előadásával.

A Nomad jelenleg a törökbálinti SuperSize Stúdióban készíti új kislemezét, amely március végén, április elején jelenik meg. Az EP egyik új dala az Engedd, hogy még egyszer… című rövidesen klip formájában látható. A zenekar tavasszal visszatér a színpadra is, hogy élőben is megmutassa a közönségnek az elmúlt időszak munkájának eredményét. Az új Nomad április 12-én Kazincbarcikán, április 13-án a budapesti Showbarlangban debütál. „

_ELVALASZTO_

4 éves koromtól azon vettem észre magam, hogy népdalversenyek színpadán állok és ömlik belőlem a teljes Kodály-gyűjtemény. Millió helyi zenekar után haverjaim 2011-ben jelöltek a Csillag Születik / RTL Klub vetélkedőbe. Na, ez egy életre szóló élmény volt! Nemcsak a felkészülés, az élőfellépések, a verseny maga, illetve a 4. hely hozott lázba, hanem érdekes volt látni a kereskedelmi média gépezetet működés közben, hogy használják eszközként az embereket, hogyan hitetik el a világgal, hogy bőven elég a közönségnek egy kidobható egyszámos, egyszemélyes előadó, szemben egy hús-vér zenekarral. A 2012-es Szigeten állított meg Cicó a Nomad-ból, Petya a Bedlamból, hogy „Haver, Te vagy az új énekesünk!” Egy közös TV-s ismerősünk ajánlott be Nekik, miután sok jó énekessel demóztak. A Nomadot a kazincbarcikai wurlitzerekből ismerem, ott komoly kultusza van Cicóéknak! – mondta Juhász Marci.

Withing Hour hírlevél

Az alábbi hírlevélben a lengyel Witching Hour kiadóhoz kapcsolódó bandákról olvashattok néhány mondatban, úgy mint: Behemoth, Naer Mataron, Burial Hordes, Nomad, Iperyt, Acid With, Hades

Behemoth: márciusban újrakiadásra kerülnek a The Return Of The Northern Moon és a  …From The Pagan Vastlands demók, lesz sokféle színű bakelit gyűjtőknek, de digipack CD és kazetta is, valamint boxban is kapható lesz. A lemezek az eredeti borítóval, de átdolgozott belsővel jönnek ki.

Naer Mataron: a görög black metal banda a lengyelekhez szerződött, így új lemezük, a ZhtΩ Ο ΘanatoΣ, azaz az „éljen soká a halál” a Witching Hournál jelenik meg majd az ősszel. A studiózás otthon zajlik majd májusban, a keverés/maszter viszont Lengyelországban a Hertz Studioban.

Burial Hordes: szintén görög, szintén black metal bandáról van szó, ők két új dalt vettek fel egy speciális 7″-es EP számára, ennek a címe Descent lesz és még tavasszal megjelenik kihajtható tokos bakeliten. Itt is lesz újrakiadás, a War, Revenge and Total Annihilation debüt album és szintén bakeliten, 333 példányra limitálva két eddig nem kiadott bónusz dallal és új grafikával.

Nomad: ez a Behemoth session gitáros Seth bandája, death metalt tolnak és Transmigration of Consciouness lesz az új nagylemezük címe. Intro-outroval együtt 17 dalt kapunk, a borítót pedig Michał “Xaay” Loranc (Nile, Behemoth, Trauma) tervezte.

Iperyt: indusztriális black/death metal terror Katovicéből! Szó szerint. Viccet félretéve, az új lemez No State of Grace címmel jön ki, a kiadója maga a zenekar lesz, viszont a Witching Hour terjeszti. Nagy különbség?

Acid With: betépett pszihedelia és doom metal, ezt nyomja a michigani duó a Black Sabbath és Cathedral által kitaposott ösvényen. Igazából a hírnek ez a része csak a lengyelek számára érdekes, ugyanis a 2011-es Stoned lemez most már ott is kapható lesz a lemezboltokban a kiadó terjesztésében.

Hades: egy kis csipetnyi a trú norvég black metal történelemből, a zenekar …Again Shall Be és a The Dawn Of The Dying Sun nagylemezei (mely utóbbinak a gitártémáit Jřrn a szóbeszéd szerint akkor írta, amikor börtönben ült templomgyújtogatásért) újrakiadásra kerültek bakeliten, limitált példányszámban, és ezek mind el is fogytak, utánnyomás meg elvileg nem lesz, legalábbis amíg a diehard verziókból még van, biztos nem. A zenekar egyébként ma Hades Almighty néven létezik.

Nomad – stúdióban

A lengyel death metal banda (soraiban a Behemoth gitáros Seth-el) stúdióba vonult, hogy Arek „Malta” Malczewski (Behemoth, Devilyn) hangmérnök segítségével rögzítse új lemezét. A srácok nem lazsálnak, a dob, a basszus és a gitártémák már fel is lettek véve, csak az ének hiányzik. A zenekar szerint az eddigiek alapján elmondható, hogy az anyag nagyon sötét és gonosz, egyszerűen gyilkos! A lemez címe az eddigi tervek szerint Transmigration Of Consciousness lesz.

The Bedlam – ICONOCLAST|2009

Végre eljött ez a nap is! Nem hiszem, hogy egyedül voltam a várakozásommal. Hisz’ valószínűleg sokan a régi emlékek miatt várták a Bedlam visszatérő koncertjét, míg mások – akik annak idején különböző okok miatt lemaradtak a csapat fellépéseiről – pont ezek pótlását várták. Én az utóbbi táborhoz tartozom, mégis azt hiszem, hogy erről a koncertről […]

Tovább »
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.