
Az a folyamat, amely annak idején a Pokolgép feloszlásával kezdődött, majd az 1990 tavaszán megalakult együttes, az Omen útjával folytatódott, évekkel ezelőtt ismét a zenekar eltűnéséhez vezetett. Most azonban mindez csillapodni látszik. Mára helyre állt a rend, és a jelenlegi felállással 2006. februárjában ki is hozták A Hetedik Nap – ot, amely igazán erőteljes 11 nótát tartalmaz, olyan friss énekhanggal, amely egészen új ízt adott a csapatnak. A gitártémák, az énekdallamok mind-mind a helyükön vannak, egytől-egyig megspékelve egy olyan állat hangzással, amely méltó a hamvaiból feltámadt csapathoz. A szövegek is rendben vannak, Horváth Attila szövegíró igazán kitett magáért, így hát nem hiányoznak a dögös témák, melyekre igazán nagyokat lehet majd villázni többek között a koncerteken is. A csapat eddigi legütősebb felállásával egy olyan masszív, szilárd alapokon álló albummal jelentkezett, amely méltó „utódja” lehet a kezdeti eredményes felállásnak és újra a siker útjára léphetnek majd. Most pedig itt az újabb album, amely az Agymosás címet viseli, 9 nótát tartalmaz, melyek a 2003-as Tiszta szívvel album újravett, újrakevert változatai, végre megfelelő énekkel gazdagítva a dalokat. Extra mennyiségű új gitársávval, bivalyerős hangzással, és egy komplett új borítótervvel. Ezen az albumon még Gubás Tibor éneke hallható, ám ő időközben távozott a csapatból, helyére pedig keresik a megfelelő énekest, akivel méltó módon folytathatják a banda útját, a remélhetőleg egyre sikeresebb jövő felé!
DALLISTA: (N)agymosás – Tiszta szívvel – Szertartás – Az isten bajsza – satuban – 1001 hazugság – Haláltusa – Fekete lyuk – Aztán kész
Felállás
Nagyfi László – gitár
Nagyfi Zoltán – dob
Daczi Zsolt – szólógitár, akusztikus gitárok, vokál
Gubás Tibor – ének, vokálok
Vörös Gábor – basszusgitár