Tag: Vanta

Kajgūn – Új szintre emelik az improvizatív jazz metált

A Kaygün a Vanta és Modef zenekarok tagjai által üzemeltetett pszichedelikus jazz-metál zenekar, mely kizárólag teljesen improvizatív zenét játszik újraértelmezi a fúziós jazzt a metal és a világzene elemeinek segítségével, a hangsúlyt a szépségre és az összhangra helyezve. A banda 2021 júliusában a Csend Stúdióban rögzítette új anyagát. A felvétel során nemcsak a zene volt improvizatív, a zenekar által meghívott filmes csapat is rögtönzött látványelemekkel, fényekkel, és kameramozgásokkal rögzítette a videóanyagot, mely a megközelítésnek köszönhetően él és lélegzik.

A zenekar azzal a szándékkal vonult stúdióba, hogy egy felvegye Daogoad című bemutatkozó lemezét, és amely hang és videó formában egyaránt meg fog jelenni. A Ptahfraw Nowmuuz az első darabja az új anyagnak, aminek élő stúdió videója november 12-től elérhető lesz a Kajgūn YouTube csatornáján.

A csapat Maorey című bemutatkozó EP-jét az Ópiumbarlang az alábbi módon jellemezte: “Olyan pszichedelikus utazást kapunk, ami testet és az elmét is egy teljesen más síkra helyezi.”
Varga Balázs, a Fekete Zaj közösség és a Negative Art vezetője pedig a kedvenc 2020-as albumai között említette a Maorey-t a MusicPress blogon.

Vanta – Megjelent az első lemezük

Zero Kelvin címmel jelent meg a stoner/sludge/doom vonalon mozgó budapesti Vanta duó első lemeze.

Mi vagyunk a Vanta, nevünket az egyik legsötétebb ember alkotta anyag ihlette. Szorongásodat, szomorúságodat és legkínzóbb félelmeidet zajjá alakítjuk. Stoner és doom elemekkel díszített, borús sludge metalt játszunk. Felismerhetsz minket súlyos, bólogatós riffjeinkről, és a pokol mélységéig hangolt gitár hangjáról.

A Zero Kelvin egy fontos mérföldkő a zenei utunkon, egy hatszámos gyűjtemény, amely egyszerre mutatja meg a sötét és a szép oldalunkat, valamint a szorongással és a bánattal kapcsolatos tapasztalatainkat. A címadó dalhoz klipet is forgattunk. Szeretnénk egy turnét szervezni a pánik után. Merch (CD, póló stb.) hamarosan érkezik! Köszönjük nektek, hogy velünk vagytok!

Vanta – Hamarosan érkezik az első lemezük

A súlyos stoner/sludge/doom melal vonalon mozgó budapesti Vanta duó július 2-án adja ki első lemezét Zero Kelvin címmel, amiről Feel Alive dalukat szöveges videóját tették közre.

Sziasztok! Ez Zero Kelvin című dalunk videoklipje. A zenét Rostetter ‘Manó’ Márkkal közösen írtuk. Ez az egyik legszebb dolog, amit valaha alkottunk, és biztosan rajta lesz első lemezünkön.

Vanta – Zero Kevin – lemezelőzetes videó

Új dallal és klippel jelentkezett a budapesti borús stoner/sludge/doom metalt játszó Vanta duó. Zero Kelvin című dalukban, mely az idén megjelenő lemezükön is szerepelni fog  Rostetter Márk csellista vendégszerepel.

Mi vagyunk a Vanta, nevünket az egyik legsötétebb ember alkotta anyag ihlette. Szorongásodat, szomorúságodat és legkínzóbb félelmeidet zajjá alakítjuk. Stoner és doom elemekkel díszített, borús sludge metalt játszunk. Felismerhetsz minket súlyos, bólogatós riffjeinkről, és a pokol mélységéig hangolt gitár hangjáról. Első, ØK című lemezünk felvételét és keverését nemrég fejeztük be, és idén tesszük majd közzé. A Zero Kelvin című dal, mely a ØK lemez egyik tétele, egy lírai haláldal, és Rostetter Márk csellista barátunkkal közösen írtuk a zenét hozzá.”

Vanta – True Enemy – új single-dal

Rohanó világunkban, senki sem figyel oda öt percnél tovább semmire, a modern ember, amúgy is inkább vizuálisan érzékeny.” – mondja Mesterházy Győző dobos és Söptei Balázs gitáros-énekes, akiknek 2017-ben hozták létre Vanta nevű mocsaras sludge/doom zenekarukat. A hazai underground egyik egyéni megszólalású duója most True Enemy címmel egy új dalt adott ki, ami jelenleg is készülő EP-jük előzetese.
 

True Enemy by VANTA

Vanta – friss sludge/doom-noise formáció Budapestről

A Vanta egy viszonylag friss, 2017 közepe létező kéttagú sludge/doom-noise formáció Budapestről. A duó zenéjében nem veti meg a súlyosabb riffek és a technikásabb, komplexebb ritmusokat, témákat. Az alább hallható két dalos Mediavel EP-jükkel férfiasan oda teszik, amit oda kell.

Medieval by VANTA

A csapat hamarosan a budapesti lepusztult doom/sludge/noise-t játszó Her Highness-el karöltve egy 2-2 dalos közös split-lemezzel jelentkezik.
 

Her Highness / Vanta split

1. Her Highness – Catechesis of Dirt
2. Her Highness – Hanged on Ganymede
3. Vanta – Supernova
4. Vanta – Feed You to the Pigs
 

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.