Bornholm – friss hírek a zenekartól

Új hírrel jelentkezett a hazai black metalos Bornholm, amit a zenekar vezetője Sallai Péter oszt meg veletek.

Sziasztok!

A hosszú csend ellenére kemény munka folyt a háttérben a zenekar dolgait illetően. Farkas György és Petheő Attila jó ideje nem tagjai már a zenekarnak, helyükre Bucsi László érkezett basszuson (anno a Constellationból lehetett ismerős, az utóbbi bulikon már õ lépett fel velünk), valamint ezen az éven csatlakozott Valter Zoltán, aki a Sectioned-ben tevékenykedett. Vele végre úgy érezzük, végre olyan kvalitású gitáros van a zenekarban, amilyet megérdemel.

A zenekar júliusban leszerződött a nagynevű Flaming Arts managementhez Angliába, az elsõ magyar zenekarként ezen a szinten, amire nagyon büszkék vagyunk. Az új albumot, ami szintén elkészült ezen az éven, valamint a zenekar jövőbeni dolgait már ők kezelik. A kiadót, megjelenési dátumot még nem tudjuk, a masterelést ősszel végzik Los Angelesben, méghozzá az a Maor Appelbaum, akinél nem sok nagyobb név van a szakmában. Dolgozott többek között Halforddal, a Mayhemmel, Abbath-al, de számos Yngwie Malmsteen, Dokken lemez masterelése is az õ nevéhez fûzõdik, akárcsak a legutóbbi Sabaton anyagok.

A címe egyelőre maradjon titok, 11 szám került rögzítésre ismét Scheer Viktorral a SuperSize-ban. Úgy érezzük messze az eddigi legesszenciálisabb anyag született meg a legtöbb munkával, amit lemezbe valaha fektettünk. Jóval gazdagabb és változatosabb anyag lett az elődeinél, egyelőre ennyit mondhatok.”

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.