Bornholm – I Am War God – klippremier

Apotheosis címmel november 5-én érkezik a hazai pagan black metalos Bornholm ötödik albuma a Napalm Records gondozásában. Lemezük felvezetőjeként I Am War God videójukkal ismerkedhettek meg.

Az I Am War God a háború ősi ösztönéről és az emberiség elpusztításáról szól… akár egy véső a szobrász kezében, aki századról századra formálja a világot. Kemény, történelmi időket élünk, és ez csak keményebb lesz, még annál is, amit valaha el tudtunk képzelni. A kerekeket gigantikus, ősi erők forgatják, erről szól a szöveg. Az akarat az egyetlen dolog, ami igazán teremt, ami előre mozgatja az eseményeket… az akarat az akarat ellen.

Sallai Péter (Sahsnot) vezette zenekar egy új, trió felállásban rögzítette 11 dalt tartalmazó albumát. Az album címe Apotheosis, mely görög eredetű szó, jelentése istenítés, az ember isteni szintre való megdicsőítése.

„A lemezre 11 szám került rögzítésre, ismét Scheer Viktorral a SuperSize-ban. Úgy érezzük, hogy messze az eddigi legesszenciálisabb Bornholm anyag született meg a legtöbb munkával, amit lemezbe valaha fektettünk. Jóval gazdagabb és változatosabb anyag lett az elődeinél.

Bornholm Apotheosis
(Napalm Records)

1. I Divine
2. My Evangelium
3. Sky Serpents
4. The Key to the Shaft of the Abyss
5. Black Shining Cloaks
6. Spiritual Warfare
7. Darkened Grove
8. To the Fallen
9. I am War God
10. Apotheosis
11. Enthronement

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.