Amoral – stúdió és Távol-Kelet

Az Amoral Team Hungary juttatta el hozzánk az alábbi infókat:

A következő albumon a finn zeneipar krémje fog közreműködni.
Miután az Amoral átszelte előző albumával, a Beneath-tel a világot, az együttes boldog, hogy megkezdhette hatodik albumának rögzítését március 1-én. A dobok a hämeenlinnai Sound Supreme stúdióban lesznek felvéve Janne Saksával. Aztán a munka áthelyeződik Helsinkibe és végül Kuopioba, ahol Marco Hietala (Tarot, Nightwish) felügyeli majd az éneket.
„A munka Jannéval mindig jövedelmező vállalkozás, de négy közös lemez után, úgy éreztük, egészséges lenne új megközelítéseket kipróbálni az albumkészítéshez. A megszokás és a biztonság kellemes illúzióját adja nekünk a Jannéval töltött hétvége, mikor rögzítjük a dobtémákat, mielőtt belevágunk a sűrűjébe. Ami a Marcoval közös munkát illeti, ez olyasmi, amit azóta fejtegettünk, amióta Ari csatlakozott a csapathoz, de az ütköző programok miatt, ez az első alkalom, hogy tesztelni tudjuk ezt a munkafelállást” – mondja az Amoral gitárosa, Ben Varon, aki az új album producereként is tevékenykedik.
A még cím nélküli album nyolc dalt tartalmaz, mégis teljes hossza majdnem egy óra. A dalok és a szövegek is egy egészet alkotnak, így úgy is lehet nézni a lemezt, mint egy tematikus darabot.
„Egyfajta prog-fázisban vagyunk, el kezdtük vizsgálni a Beneath nyitó és záró számát. Úgy éreztük, hogy azok voltak azok a darabok, amiket leginkább élvezett játszani és hallgatni a zenekar és nagy meglepetésünkre, a közönség reagálása is ezt tükrözte. Mikor az első dalok kezdtek előjönni, ebbe az irányba hajlottak, így megkérdeztem a zenekart, mit gondolnának, ha az Amoral történetében először, tulajdonképpen arra koncentrálnánk, hogy a zenét egy némiképp meghatározott keretbe illesztjük ahelyett, hogy dalról dalra mindenféle stílust beleteszünk. A progresszívebb metal album ötlete mindenki számára jól hangzott. Nem arról van szó, hogy most egy műfajra hajazó albumot írnánk! Ez is sok elágazó utat ölel fel, de nem olyan mértékben, mint az előző két album.”
Mikko Karmila keveri az albumot, aki számára nem ismeretlen feladat nagy koncepciós darabokkal megbírkózni.
„Alaposan átgondoltuk, ki legyen az új album hangmérnöke és úgy éreztük, Karmila az a srác, aki a lehető legjobb hangzást fogja kihozni ebből a zenéből.”
Az Amoral hatodik lemeze még az idén megjelenik és a munkafolyamat követhető a Facebookon és a Twitteren. A zenekar néhány új dalt is bemutat a deszkákon, mielőtt Ázsiában ad pár koncertet a fülöp-szigeteki Pulp Summer Slam fesztiválon kívül. A megismételhetetlen bulinak a Helsinkiben található On The Rocks ad helyet és a Tikettin keresztül már kaphatóak a jegyek rá.

Hexvessel Hexvessel
április 24.