333-an az első magyar Pantera-könyvért

Dudich Ákos és Horváth István ˝Pityesz˝ Pantera-fanatikus támogatókat keresnek az első magyar nyelvű Pantera-könyv kiadásához:

„A szóban forgó 2013-as kiadású könyvet Rex Brown (a Pantera basszusgitárosa) és Mark Eglinton (elismert zenei újságíró és szerző) írta, a címe pedig Official Truth – The Inside Story of Pantera, 101 Proof.

„És ezzel el is árultuk a mű legfontosabb ismérvét, miszerint nem egy random újságíró ollózta össze az internetről, hanem egy zenekari tag, maga Rex Brown írta, betekintést engedve a Pantera legbelső körébe!”

A könyv hazai megjelenése egyfajta underground összefogás keretében valósul meg Dudich Ákos zenei újságíró és szakfordító valamint Horváth István „Pityesz” (Freshfabrik, Neck Sprain, Active Destruction) gondozásában, amihez a szerzők a ti, vagyis a hazai Pantera rajongók segítségét, támogatását kérik.

„A Könyv ˝Csináld Magad˝ kiadásban fog megjelenni 3000 forintos bolti áron. Ennek költségeihez keresünk 333 Pantera-fanatikust, akik a könyv elővételi megvásárlásával lehetővé teszik annak megjelenését. Támogatóink neveit a könyv hasábjain is feltüntetjük, így köszönvén meg elhivatottságukat. Úgymond egy-egy ember támogat egy oldalt a könyvből! A könyvben lesz például olyan oldal, amelyen az Apey and the Pea zenekar, a Neck Sprain tagjai valamint Pityesz mesélnek a Panteráról és a rájuk tett hatásairól.”

A munka már el is kezdődött, íme egy kis ízelítő belőle.

Csatlakozzatok és segítsetek!

https://www.facebook.com/groups/1723182931251873/

Reméljük, hogy a magyar irodalmi színtéren helyet kaphat egy olyan könyv, amely a világ egyik legnagyobb gitárosának és zenekarának tragikus történetét írja le egy hiteles ember tollából. Minden jog fenntartva.”

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.