Soilwork – Helsinki – a hamarosan érkező speciális albuma új dala



Death Resonance
címmel augusztus 19-én jelenik meg a Soilwork speciális albuma a Nuclear Blast gondozásában. A 15 ritkaságszámba menő dalt tartalmazó album legtöbb dal hivatalos formában eddig csak Ázsiában volt elérhető. Az 5 kiadatlan nótát, 5 remixet és a 2 új dalt tartalmazó lemez borítóját Mircea Eftemie, a Mnemic frontembere készített.

Június 24-én jelent meg az album egyik vadonatúj dalának, a Helsinki videó-premiere. A dalszöveges videót a neves videográfus, Tommy Antonini állította össze.


David Andersson gitáros elmondta: „‘Death’ lehet, hogy ezt a szót túl gyakran használjuk, de ugyanakkor az is tény, hogy tízezer különbözőféleképpen lehet értelmezni. Nem csak az életerő elmúlását, hanem a feltételezett örökkévalóság véget, új lehetőségek születését, és az elkerülhetetlen változás elfogadását is jelenti. Ezt a dalt Finnországban rögzítettük, legutóbbi koncertlemezünk felvételei közepette. Ezalatt új barátokat szereztünk, és megbizonyosodtunk arról is, hogy a régiek örökre velünk maradnak annak ellenére, hogy olyan, mint végtelen, nem létezik.



Soilwork – Death Resonance
(Nuclear Blast)

1.Helsinki (új dal)
2.Death Resonance (új dal)
3.The End Begins Below The Surface („The Ride Majestic” japán bónusz track)
4.My Nerves, Your Everyday Tool („Beyond The Inifite” japán EP)
5.These Absent Eyes („Beyond The Inifite” japán EP)
6.Resisting The Current („Beyond The Inifite” japán EP)
7.When Sound Collides („Beyond The Inifite” japán EP)
8.Forever Lost In Vain („Beyond The Inifite” japán EP)
9.Sweet Demise („The Panic Broadcast” japán bónusz track)
10.Sadistic Lullabye (újrarögzítve, „The Panic Broadcast” japán bónusz track)
11.Overclocked (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
12.Martyr (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
13.Sovereign (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
14.Wherever Thorns May Grow (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track)
15.Killed By Ignition (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track)
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.