Novembers Doom – készül a 10. lemez



Az amerikai death/doom metalos Novembers Doom épp 10. nagylemezének munkálatait készíti elő, ami 2017 folyamán fog megjelenni, a The End Records jóvoltából.

Paul Kuhr frontember az alábbiakban foglalta össze a készülő lemezt:

„Az egyik legnagyobb kihívást a folyamatos változás, fejlődés jelenti számunkra. Viszont mindig sikerült összehoznunk a dolgot, így minden egyes albummal szintet léptünk. Rendszeresen az a célunk tehát, hogy az előzőnél jobb lemezt készítsünk, legalábbis, ami nekünk jobban tetszik, és ez alól szerintem ez az új album sem lesz kivétel. Dalok témáihoz most a magánéletünkből merítettünk. Így ha meg kéne határoznom a zenei irányzatot, azt mondanám, hogy sötétebb és még lehangolóbb lett a hangzásunk, mint a Bled White albumunkhoz képest. A dalszövegek tekintetében emberi kapcsolatokról, a jó és a rossz közti párhuzamról, szeretetről, gyűlöletről és haragról van szó. Tehát pontosan arról, amit a Novembers Doom-tól elvárnátok. Mert mint tudjátok, az örömzene szar.”

Hamarosan jönnek a friss infók.