BPRNR hírlevél

Gyors emlékezető a heti koncertekről, lesz ugyanis bőven. Ma (kedden) este a Dürer-kertben Doomriders és Disfear. Előbbi a Converge basszusgitárosának sajátos rocknroll projektje, amely eddig először és utoljára két éve tavasszal a Süss Fel Napban tette tiszteletét, és az akkor jelenlévők egybehangzó véleménye szerint mindenkinek leszakították a fejét, ami valószínűleg jót jelent. Utóbbiról legyen elég annyi, hogy az énekes az At The Gates legendája, Tompa Lindberg, az egyik gitáros pedig Uffe Cederlund az Entombed-ból. Aki tudja, tudja, aki nem annak kár is lenne magyarázni… Nyitásképpen Human Error és Locust On The Saddle.
_ELVALASZTO_

Pénteken az A38-on Insane, Cadaveres és Replika, szombaton a Rádayban pedig a kanadai skótdudás és -szoknyás punkzenekar a Real McKenzies. Ők idén már voltak nálunk nyáron, a Balatone fesztiválon Zánkán és bár e sorok írója eredendően nem táplált forró érzelmeket sem a bagpipe, sem az alsónemű nélkül hordott kilt irányában, mégis széles mosollyal nézte végig azt a koncertet. Minden valószínűség szerint most sem lesz rosszabb.

Két napra rá, november 10-én, megint csak a hajón az amerikai Wednesday 13, majd 18-án a Dürerben a leginkább hardcore-ba oltott Rage Against The Machine-ként jellemezhető szintén USA-beli Warriors. Ugyanitt jegyezzük meg azt is, hogy az Altamont Never Say Die Tour (Unearth, Parkway Drive stb.) november 22-ei pesti állomására jól fogynak a jegyek, aki biztosan ott akar lenni és még nincs tikettje, annak érdemes beszerezni azt elővételben.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.