Mistress Of The Monolith – Fulcrum Blues – debütáló videó

A brit instrumentális psych-metal trió, a Mistress Of The Monolith nemrég osztotta meg Fulcrum Blues című debütáló kislemez dalának animációs klipjét.

„A Fulcrum Blues egy sötét, hullámzó, spirituális szám. Megpróbáltunk különböző, általunk kedvelt stílusok elemeit egy lüktető dallamba olvasztani, amely egy kis utazásra vezet oda, ahol a kétségbeesés szembesül az elszántsággal. Reméljük, hogy elnyeri tetszéseteket ez a szám.

Leprous – új hangzással szólal meg az új lemezük

Augusztus 31-én jelenik meg a norvég prog-metalos Leprous nyolcadik albuma Melodies of Atonement címmel az InsideOut Music gondozásában. A lemezről a zenekar énekes/gitárosa Einar Solberg a következőket mondta:

Melodies of Atonement az új albumunk címe, és ahogy a világ összes zenekara gondolkodik az új lemezéről, mi is úgy érezzük, hogy ez az eddigi legjobb albumunk. De ebben az esetben történetesen ez igaz! A nagyzenekari elemek eltűntek, ami nagyobb teret ad a banda minden egyes tagjának, hogy megcsillogtassa tudását. Egyenesen a lényegre tör, és sokkal keményebb, mint amit egy ideje játszottunk… Ez egy új hangzás. De még mindig Leprous. Alig várjuk, hogy meghallgassátok!

Lemezük első felvezetőjeként Atonement daluk hivatalos videóját osztották meg.

Az Atonement különbözik a korábbi kislemezes kiadványainktól. Ez a dal súlyos, fülbemászó és lényegre törő. Úgy gondoljuk, hogy ez a szám egyesíteni fogja a régi és az új rajongóinkat, miközben bemutatja az új és friss produkciónkat. Ez a Leprosy 2024-ben!

Leprous – Melodies of Atonement
(InsideOut Music)

1. Silently Walking Alone
2. Atonement
3. My Specter
4. I Hear the Sirens
5. Like a Sunken Ship
6. Limbo
7. Faceless
8. Starlight
9. Self-Satisfied Lullaby
10. Unfree My Soul

Terra Nullius – Megéltem – új videó új énekessel

Új videójával jelentkezett a nemrégiben énekes váltáson átesett hazai a szimfo-power metalos Terra Nullius. A zenekar Megéltem dalának videójával mutatta be új énekesét Baksa Andrást.

Kedves Barátaink!

Szeretnénk bemutatni Baksa Andrást, a Terra Nullius zenekar új énekesét és frontemberét!

Andris a Madách Színház nagyszerű színművésze, jelenlegi szerepei a teljesség igénye nélkül: Jézus Krisztus Szupersztár – Simon; Macskák – Micsel Rumli; de látható még a Vámpírok bálja és a We Will Rock You rockmusicalekben is. Nagyon örülünk Andris érkezésének, aki egy brutál torok és remek ember, a Terra Nullius dalok pedig igen jól állnak neki. Fogadjátok őt szeretettel!

Pennhurst – Üres báb – új videó

Az ősz folyamán jelenik meg a budapesti Pennhurst zenekar második lemeze. A modern metal vonalas csapat lemezének újabb előzeteseként Üres báb című dalának videóját osztotta meg, aminek lényegi mondanivalójáról Csárádi Róbert énekes a következőket árulta el:

A dalszöveg, melyet részben a kafkai átváltozás inspirált, azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek gyakran dugják homokba a fejüket, passzívan sodródva az árral, elfelejtve, hogy a saját életükért első sorban ők maguk a felelősek. Átváltozásuk szimbolikusan arra utal, hogy amíg arccal a homokban vegetálnak, érzékek híján fel sem fogják, mitől lettek még önhibájukból megfosztva. A szöveg helyenként szarkasztikus hangvételű, célja pedig az, hogy minél több arc emelkedjen ki a homokból.

A zenekar legközelebb május 31. – Budapest, Dürer Kert (+ Mennydörgés, Light at Night) és június 14. – Jászberény, Szabadtéri színpad (+ Tankcsapda) koncertezik.

All Hope Remains – Idomított öntudat

Az ausztrál melodic punk trió, az All Hope Remains nemrégiben mutatta be Mirror Mirror című kislemezes dalának videóját. A dal ősszel megjelenő új albumuk újabb előzetese is egyben.

A Mirror Mirrort az önutálat idomított fázisa ihlette, de ez elmondható a készülő album többi dalára is. A dal egy igen eredményes módja volt a belső konfliktusok értelmezésének. Az emésztő kaotikus gondolatoknak még mindig lehet pozitív eredménye.” – mondja Mark Gilmore énekes/basszusgitáros.

Korábban közzétett Ruins daluk szöveges videója itt nézhető meg.

Puscifer – The Algorithm – új videó

Gondolom sokat készülnek már a TOOL június 13-i, Budapest Aréna koncertjére. Most azonban a frontember, Maynard James Keenan másik bandájának, a Puscifer nem régiben bemutatott új videójáról essen szó. A zenekar The Algorithm című új dalának videójával lepte meg a rajongókat, ami egyben az American Psycho képregénysorozat fimzenéje is. A videón Tony Celano remek alkotása látható.

Bruce Dickinson, Divided – Barba Negra Red (2024.06.01)

A június egy kiváló koncerttel kezdődött. Az Iron Maiden torka, Bruce Dickinson idén kiadott új szólólemezével érkezett a Barba Negra nagyobbik sátrába. A bemelegítés lehetőségét a Jósa Tamás vezette Divided kapta, akik a technikai problémák ellenére is kiváló választásnak bizonyultak. Most is Emma lányommal érkeztem, aki ugyan még csak ismerkedik a metal szcéna képviselőivel – […]

Tovább »

Darkend – A Tudatosság Szeme

Viaticum címmel június 14-én adja ki ötödik lemezét az olasz black metalos Darkend. Lemezük második előzeteseként De Masticatione Mortuorum In Tumulis daluk videója nézhető meg, amit Paolo Viesti rendezett.

A De Masticatione Mortuorum In Tumulis a Tudatosság Szeme, amely önmagát figyeli, egy időn túli Időben és egy téren túli Térben. Derűs és örökké megragadó Tekintetével a megtestesült Csoda felfalására örökké törekvő élőholtat száműzi a Létezés minden síkjáról, és így megfosztja illuzórikus hatalmának minden részétől. A teljes egészében Animae által komponált dal olyan riffeken és dallamokon keresztül bontakozik ki, amelyek egyszerre testesítik meg az egót elhamvasztó Tűz erejét és a Lét Folyójának megható morajlását, amely végre szabadon, határok nélkül áramolhat. Fény onnan, ahol nincs Fény. Élő víz a rothadó testnek.”

Hillhaven – The God You Think You Are – új dal

The God You Think You Are címmel mutatta be újabb dalának videóját a Hillhaven. A modern metal / metalcore vonalas zenekart a From Ashes To New dobosa, Maty Madiro és gitárosa, Jimmy Bennett az Ice Nine Kills egykori énekese, Chris Kelly, és jelenlegi gitárosa, Ricky Armellino valamint basszusgitárosa, Jaime GoWell alkotja.

THE CURIOUS KIND – így szól a Faith No More ‘magyarul’

A még viszonylag frissnek számító hazai prog-rock banda, a The Curious Kind egy nem mindennapi feldolgozással rukkolt elő, mellyel a nagy múltú és hatalmas hatású zenekar munkássága előtt tiszteleg.
Legutóbb megjelent daluk, a Born Again után most egy feldolgozással jelentkezett a zenekar, a választás a Faith No More ikonikus Ashes to Ashes című szerzeményére esett.

A TCK már több kedvencét elővette koncertjein, hallhattunk már tőlük A Perfect Circle és Muse dalokat is, de az FNM slágere eddig minden alkalommal elhangzott. A dalt a próbatermükben, a Pinewood Studioban vették fel vágás nélkül, egy az egyben, ahogy látjuk és halljuk. A hangot Köge keverte, a képet Horváth Richárd rögzítette. Kovács Greg a zenekar énekese elmondta:

“Amikor teljes lett a létszám a zenekarban, akkor felmerült, hogy érdemes lenne pár feldolgozást gyakorolni, először csak amolyan összeszokás-összemelegedés céllal. A Faith No More ötlet azt hiszem pont tőlem származott, ami nem meglepő, de a többiek is azonnal rábólintottak. Isten ments, hogy elkezdjek áradozni arról, hogy mennyit jelent nekem a banda, mert nem tudnám rövidre fogni…
… az Ashes to Ashes-ről viszont annyit, hogy egy monumentális, tökéletesen megírt dal, sose lehet megunni. Nagyon hálás feladat játszani is, énekelni pedig különösen. Mivel minden koncerten játsszuk a dalt, így adta magát, hogy megörökítsük. Sőt úgy néz ki, folytatni is fogjuk a sort más feldolgozásokkal is.”

A zenekar jelenleg első nagylemezén dolgozik és közben nagyban készülnek első Sziget Fesztivál-os fellépésükre is, mely a zárónapon, augusztus 12-én lesz a Light Stage színpadon.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.