Salvus – Tagcserével érkezett az új daluk

Túl az Óperencián címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett a Salvus zenekar. A dallal együtt egy tagcserét is bejelentettek, a csapatba 10 év után visszatért a Kokavecz András gitáros.

És akkor jöjjön még egy fontos zenekari hír.

A banda felállásában változás történt az utóbbi időben, Kemencei Balázs gitáros és a zenekar útja zenei jellegű különbségek miatt, baráti viszonyban elváltak. Neki ezúton is köszönjük az utóbbi szűk két évet és persze a tegnap megjelent új dal zseniális szólóját is, valamint kívánjuk a legjobbakat minden zenekarának és projektjének.

Az ő helyére a csapat történetében először ezúttal egy régi tag, az első két Salvus lemezen játszó Kokavecz András tért vissza 10 év után a gitárosi posztra. A márciusban startoló Nova Prospect – Phoenix RT – Salvus miniturnén már őt láthatjátok a színpadon. Ott találkozunk!

Ahogy ígértük, ez most egy kicsit más jellegű darab, zenei tekintetben talán a legvisszafogottabb, ami valaha született a zenekar műhelyében. A témáját tekintve most is a körülöttünk lévő világra és a mindennapi életünkre reflektálunk, csak ezúttal megpróbáltuk mindezt egy kisgyermek szemén át látni.” – mondták új daluk kapcsán.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.