Tag: Blood Stain Child

Blood Stain Child – új felállás, új lemez

Az oszakai Blood Stain Child zenekar stílusának hivatalos megnevezése cyber-melodeath, ami gyakorlatilag dallamos death metalt jelent, sok prüntyögéssel és csilingeléssel, ahogy azt egy japán zenekartól el is várja az ember. A csapat utolsó albuma még 2007-ben jelent meg, ezután problémák voltak a felállással, amit sikerült azóta megoldani, így csatlakozott hozzájuk a görög származású énekesnő, Sophia és az új dobos Gami, aki egyébként egy Youthquake nevű japán death/thrash brigádban is játszik.
A zenekar lemezszerződést is szerzett, így a következő, vagyis az ötödik nagylemezüket az olasz Coroner Records fogja kiadni, a keverést, masztert meg a producerkedést pedig Ettore Rigotti (Disarmonia Mundi, Slowmotion Apocalypse, Destrage, Stigma) végzi majd.

Blood Stain Child – Idolator – 2006

Vannak olyan zenei trendek, amelyek szép lassan behállózzák az egész világot és ipari mennyiségben termelődnek ki a zenekarok bármely kontinensről. Nagyrészük könnyen felejthető. Úgy érzem ilyen csapat a Blood Stain Child is. Az öt tagból álló banda japánból érkezett, hogy betörjön az európai piacra. Kontinensünkön ez az első anyaguk (otthon már ez a harmadik). Aki […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.