Tag: Moonsorrow

VII. Székelyföldi Rockmaraton

A július 8-12-ig tartó koncertsorozat keretein belül számos hazai csapat is fellép majd. Szerdán a közelmúltban új lemezzel (Mítosz) jelentkezett Kalapács, a legendás, gótikus/doom metalban utánozhatatlan Nevergreen és a hazia punk-éra kihagyhatatlan csapata, a Hétköznapi Csalódások ad majd koncertet.
Csütörtökön, azaz július 10-én a már a kezdetektől “all-star band”-ként aposztrofált, dallamos hard rock muzsikát játszó Hard és a szintén ebben a stílusban alkotó Időgép lép majd fel, s természetesen nem maradhat ki a programból a legsikeresebb magyar nemzeti rock együttes, a Kárpátia koncertje sem.
_ELVALASZTO_
Pénteken a Judas Priest tribute, a Judas Best nyitja a hazai fellépők sorát, majd a Depresszió, az “Aranylemez“-es, karcos, mocskos, feelinges rockzenét játszó Road, aztán hazai rock/metal zenei élet egyik vezető zenekara, a Superbutt, akik már nem először fognak fellépni ezen a rendezvényen, s a korábbi években is mindig sikeres koncerteket adtak.
Július 12-én, szombaton, amely egyben a “HammerWorld-nap” névre is hallgat, a már Magyaroszágon is többször is bizonyított, epikus finn pogány metal csapat, a Moonsorrow lesz a headliner. Fellép még a szimfonikus heavy metal hazai mestere, a Cross Borns, a dallamos, melodikus, Nightwish-stílusú metalban utazó Ideas, az Árnyak utódzenekara, az October, a black/death metal egyik legjelesebb magyarországi képviselője, a Tesstimony, valamint a Remorse, a Rückwarts és a 1 Kill Embrace is.

Változás az eredeti programhoz képest, hogy az Obsturction nem lép majd fel a fesztiválon, helyettük a Green Day és a Ramones stílusában, laza punk-rock-ot toló Hisztéria ad majd koncertet, illetve, aki odalátogat, megnézheti a hazai southern/stoner csapat, a Stonedirt buliját is.

Idő: 2008. július 8.-12.
Hely: Székelyudvarhely, Szejkefürdő
Beugró:
Napi: 30 lej
Heti: 100 lej
Szombati: 35 lej

Moonsorrow – koncertvideó

 

Laverne616 készített felvételeket a Moonsorrow november 3-án  Oberhausenben adott koncertjén. Beljebb megnézhetitek.

A csapat januárban stúdióba vonul, hogy rögzítsen egy mini cd-t “Tulimyrsky” címmel. A kiadvány 2008 március 28-án a Spinefarm Records gondozásában lát majd napvilágot.

A banda közben megerősítette hogy fellép a 2008 augusztus 15 és 17 között zajló Bloodstock Open Air fesztiválon Angliában. A zenekarnak a jövő évben ez lesz az egyetlen angliai koncertje.

 

Moonsorrow

A finn epikus pogány metal MOONSORROW további két albumra szóló szerződést kötött a Spikefarm Records-al. A banda ötödik lemeze a nyár folyamán kerül felvételre a finn Tico Tico stúdióban, és a tervel szerint 2006 vége előtt jelenik meg.
123
Eat Thrash Tour 2023 Eat Thrash Tour 2023
szeptember 29.