Tag: Mors Silens

Mors Silens – Albumpremier

Öt év után új lemezével tért vissza a melo-death metalban utazó Mors Silens zenekar. A mezőberényi banda új nagylemeze az Under The Dark Sun címet viseli és 9 vadonatúj göteborgi dallamokkal átitatott dal kapott rajta helyet.

Mors Silens – Buried Sorrow – klippremier

Július 3-án Under The Dark Sun címmel jelenik meg a hazai melo-death metalos Mors Silens zenekar új nagylemeze. A csapat zenéjében továbbra is a göteborgi dallamokat viszi tovább, ahogyan azt lemezük első videója a Buried Sorrow is mutatja.

Mors Silens – Mors Certa, Hora Incerta

A mezőberényi Mors Silens csapat sorait olvashatjátok:
„Az új anyagunk 2014. február 1-jén a Dürerben megrendezett Death By Metal Fesztiválon debütált, ahol a Mors Silens zenekar is felléphetett.
A lemez címe Mors Certa, Hora Incerta, amely egy latin közmondás, miszerint a halál bizonyos, ideje bizonytalan. Ezen a lemezen hat szám hallható, három régi és három új. A három régi számot azért vettük újra, mert az eredetileg rögzítetthez képest már jó pár helyen átalakítottuk, megváltoztattuk, illetve ez már teljesen szinti nélküli változat, hiszen régebben egy szintissel bővebb volt a zenekar. A másik három számból igazából kettő csak annak új, aki még nem látta/hallotta az utóbbi két videoklipünket, amik egyébként a youtube-on láthatóak.
A lemezt a saját kézben lévő Metal Craft Studio-ban készítettük. (Ez itt a reklám helye :)”

http://www.youtube.com/watch?v=B_wDa-qAZgM&

Mors Silens – klippel mutatkoznak be

A Mors Silens zenekartól bemutatkozás gyanánt kaptuk az alábbi klipet:



Az öttagú csapatról sokat nem lehet tudni. Annyit sikerült kideríteni, hogy mezőberényi a társaság, 2005-ben alakultak és eddig két demót készítettek el (Promising Redemption – 2006, Doomed to Suffering – 2009).
Jelenleg első albumukon dolgoznak, aminek a címadó dalát – Gates of Hell – klipesítették.

Mors Silens – Promising Redemption – demó – 2007

A mezőberényi zenekar még 2005 augusztusában alakult. Jó egy évig csak feldolgozásokat játszottak pl Amon Amarth, Slayer stb. Ez az állapot Fekete Csaba gitáros érkeztével változott meg. Hiszen a csapat személyében megtalálta az ideális dalszerzőt. Így pedig kialakult a jelenlegi felállás: Cser Nóra billntyű, Cser Norbert, Fekete Csaba gitárosok, Simon Attila basszer, Gschwindt Attila dob […]

Tovább »