Tag: Neck Sprain

Magma Rise – Lazy Stream Of Steel – 2010

Furcsa volt arról értesülni, hogy a honi doom színtér egyik alapbandájából – a Wall of Sleep-ből – kiszállt az énekes Holdampf Gábor. Aztán nemsokára arról jött a hír, hogy új csapatot hoz létre (ahol a basszusgitárosi posztot is betölti), ami viszont már nem lepett meg annyira. A tagság már annál inkább, itt ugyanis a korábbi […]

Tovább »

Neck Sprain országjárás 2009 ősz

2002 óta nem kerekedett fel a Neck Sprain legénysége országos turnéra. Mivel most új énekesükkel Áron „Api” Andrással (ex-Kelly Hits The Blue Sky, Remembering The Steel – Pantera Tribute stb.) újra jó erőben vannak, elérkezettnek látták az időt, hogy gitárosukkal Janó Mihály Sörügyminiszterrel az ország egész területén hallassák a felnyíló dobozos sörök hangjait és a haza talán legsúlyosabb riffjeit. A túra körülbelül 12 állomásos lesz és az összes nagyobb várost érinteni fogja az ősz folyamán.
Állandó előzenekar a The Ministers lesz, akikkel a főzenekar rengeteg húsételt fog elfogyasztani, továbbá minden városban plusz egy helyi erő is képviselteti magát. A budapesti tagbaszakadás november 28-ára esik, ahol a Mangod Inc. is becsatlakozik Leviék elé az A38 hajón, ez a buli egyben a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutató metal fordulójának döntője lesz.
További érdekesség, hogy a csapatot a Kettőnégy stábja is elkíséri majd minden állomásra, hogy egy haláli összefoglaló filmet forgasson a főbb történésekről, ökörködésekről és marháskodásokról.

Jason kalandjai a Dürer kertben

Lassan elérkezünk a március 13-i péntekhez, mely pénteken a Dürer Kert minden bizonnyal ideális helyszínné válhat Jason kalandjai következő epizódjának leforgatásához. A Headbanger’s Ball-ból is ismert Tóth Gergő vezette Blind Myself-nek a koncert napjaiban megjelenik a legújabb, egyben első anyanyelven íródott lemeze Budapest, 7 fok, eső címmel.
Természetesen jó pát új nótával kápráztatnak majd el minket, melyek közül három már most díjmentesen letölthető a zenekar honlapjáról és megmutatják, hogy a B.M-ért minden ellenérzés nélkül lehet rajongani, hiába, hogy már csak Gergő van a csapatban az eredeti tagok közül.
Emellett új Blind pólókra, promó cuccokra lehet számítani és természetesen a lemez is elérhető lesz.
A Neck Sprain nagyon rég nem játszott a fővárosban! A dolog pikantériájaként érdemes megemlíteni, hogy Leviék új énekessel vonulnak a budapesti nagyérdemű elé, ez a fiatalember pedig nem más, mint a Pantera Tribute-ból és a Kelly Hits The Blue Sky-ból ismert Áron András.
A magyarországi metal élet egyik legfőbb mozgatórugójaként ismert Watch My Dying most a harmadik nagylemezen ügyködik. A Mobeus, ugyanúgy, ahogyan elődei, magánkiadásban jelenik majd meg, remélhetőleg tavasszal, ellenben egy új számot már most is elcsíphetünk élőben.
Létezik egy rock-metal formáció, akiket sokféle rendezvényen el lehet sütni, ez pedig a nem kevés dallamot produkáló frontember Oszkár által fémjelzett Wrong Side Of The Wall. Az indusztriálisabb vonalon mozgolódó félig-meddig dunaújvárosi csapat – csakúgy mint a Neck Sprain – fogadja első körben a vendégeket pontban fél kilenckor.
_ELVALASZTO_

Mindegyik „metalhős” társulat fesztivál jellegű pontossággal kezdi és fejezi be „mutatványát”, tehát érdemes átfutni a beosztást, nehogy valaki lemaradjon a lényegről.

Fellépők sorrendje:

20.30 – Wrong Side of the Wall
21.20 – Watch My Dying
22.30 – Neck Sprain
23.40 – Blind Myself

2009. március 13., péntek
Helyszín: Budapest, Dürer kert – Nagyterem, Budapest, Dürer kert, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor. 19-21.
Kapu: 19:30
Beugró: 1600 Ft.

Underground fúzió – NeckLevi a Bedlamban

A Bedlam zenekar az elmúlt heteket basszusgitárosok meghallgatásával töltötte.

‘Sok jó basszusgitárossal volt szerencsénk jammelni, sok jó muzsikust
ismertünk meg, biztos mindenkit viszontlátunk majd különböző
bandákban. A zenekar valahogy mindig mindenkit Neck Levihez
hasonlított. Pont egy ilyen ízlésű, energikus, agilis, profi arc
hiányzik a csapatból, mint Levi.”

_ELVALASZTO_

” Igazából, ha jól emlékszem tavaly nyáron látott napvilágot ez a
történet. A májusi bp-i koncertünk vendégei voltak Cicó és Fodi a
Nomad-al és utána többször találkoztunk, mulattunk sõt, még egy közös
bulit játszottunk Kazincbarcikán.

Már akkor szóba került ez a „Bedlam ügy”, lenne-e kedvem hozzá stb….
Nem konkrétan, de beszéltünk róla hogy szívesen segítek ha nem
találnak állandó bõgõst. Itt tartunk most. Mivel a Neck Sprain-ben a
tavasz az új lemez írásával telik, csak rajtam múlott, hogy be tudom-e
magamnak sûríteni ezt a feladatot és persze a kihívást!!!! Azonban
kellett még a NS-bõl a többiek beleegyezése, támogatása is, hisz
anélkül nem ment volna! Janó sörügyminiszter úr egybõl jelentkezett,
hogy Ő lesz az Én saját Road Crew-m, csak legyen sok hideg, bontatlan
sör!!! Ha-ha!

Tulajdonképp nem voltam nagy Bedlam-os, Én abban az idõben inkább a
Barbed Wire-t és az Undertaking-et ismertem, de mint emberek nagyon
szimpatikusak voltak és természetesen kölcsönös haverság alakult ki
egybõl. Febr. 3-án voltam elõször próbán. Kicsit tartottam tõle, mert
az elektronikus úton megkapott demokból nem sok stenk jött át, nem
éreztem az energiát. Aztán a próbán eloszlottak a kétségeim, megvolt a
feeling és igen, 2009-es ízzel szólaltak meg a dalok. Persze sok munka
lesz még a teljes mûsorral, de nem fogunk szarral dobálózni, az
biztos!

Márc 20-ig van még idõ, de szerintem aki megnézi a megújult Bedlam-ot
annak a seggére lesz pirítva úgy készüljetek!!!

Cheers!

NeckLevi.”

Neck Sprain – Heavyweight – 3rd Round – 2006

A nem túl aktívnak számító zenekarnak elkészült a harmadik albuma. Már rögtön a nyitó számnál hallani lehet, hogy ez egy nagyon erős lemez lett. Rengeteg riffelést fedezhetünk fel, erősen és bátran szólalnak meg. Az ének továbbra is üvöltözős, tehát Neck Sprain rajongók nem fognak csalódni a lemezben. Nagy része középtempós, az ének pedig torzított üvöltés, […]

Tovább »
12
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.