Tag: Salvus

Salvus – bevisznek az Erdőbe



Erdő címmel elkészült egy új Salvus dal videoklippel felvértezve, mely idén többször is hallható volt a koncertjeinken. A klipet Lerch Péter rendezte és vágta, valamint itt hallható/látható először a zenekar tavasszal érkezett új dobosa, Kiss Gergely (ex-Sunday Fury, Ad Astra). A dal felvétele Vári Gábor irányítása alatt készült a Miracle Sound stúdióban Szegeden, és egyben a készülő új Salvus anyag első előhírnöke. Mivel számos, rajtuk kívül álló ok miatt a tavasszal emlegetett EP nem tudott megvalósulni, a zenekar inkább gőzerővel ráfordul az új lemez megírására, hogy az a jövő év első felében elkészülhessen.


Élőben legközelebb szeptember 9-én, a Dürer Kert nagytermében csíphetitek el a bandát egy nagyon erős zenekarokkal megtámogatott minifesztivál keretein belül, majd egy-két szórványos vidéki fellépést, illetve egy októberben várható rendhagyó akusztikus koncertet követően a zenekar néhány hónapra teljesen visszavonul a színpadokról, így aki idén zúzna még egy jót a Salvus-ra, semmiképp ne hagyja ki az eseményt!

A luzitán farkasgóttól a brazil dzsungelmetalig

3. nap Kicsit későn értem le a harmadik napon, ami egyben azt is eredményezte, hogy a Red Swampről sikerült jól lecsúsznom (pedig érdekeltek volna nagyon, pláne úgy, hogy a stoner/doom/sludge/southern vonal finoman szólva se volt túltolva a fesztiválon; jól jött volna kicsit több ilyen stílusú zenekar). Így az első, akiket hallottam aznap, a Nevergreen volt. […]

Tovább »

Salvus – hírlevél

A Salvus friss hírlevelében számol be a zenekar körüli aktualitásokrál és a 2017-es tervekről:

„Pár hónapja csend honolt körülöttünk, melynek oka, hogy egy némileg nehezebb, gondterheltebb időszakon vagyunk túl, ugyanis sajnálatos módon ismét változás állt be a csapat felállásában. Egy nehéz döntés eredményeképp 2017-től a Salvus zenekar és Zsákovics Gergely dobos útjai elválnak egymástól, elsősorban zenei okok miatt.
Gergő a zenekar egyik alapítótagja volt, 15 éven át püfölte a bőröket a zenekarban, és számos egyéb téren is rengeteget tett a csapatért, így ezúton is köszönünk neki mindent és a csakis a legjobbakat kívánjuk neki a jövőben.

A bandának hivatalosan új dobosa egyelőre nincs, a téli-tavaszi időszakra szerveződő koncerteket beugró dobosokkal toljuk le, Vaczó Gábor (divideD, City of Moon) és Kiss Gergő (Ad Astra) fog kisegíteni minket, akiknek ezúton is nagy pacsi a segítségért.
A felmerült helyzet ellenére nem tétlenkedünk kreatív fronton sem, elkezdtük az új dalok intenzív formába öntését is, ugyanis terveink szerint a tavasz folyamán egy 3-4 számos EP-vel szeretnék előrukkolni.

Az év első Salvus koncertje február 24-én lesz, ahol a lemezbemutatózó Ann My Guard és a nagylemezre készülő divideD társaságában játszunk a Dürer kertben. További koncertdátumainkat pedig folyamatosan frissítjük a FB oldalunkon, kövessétek bátran.” 

Félhang – projekt Angertea, Baby Bone, Dystopia, Ad Astra tagokkal

A Félhang projekt olyan illusztris neveket hozott össze egy közös zenélésre, mint Mihály Gergely (Angertea), Vári Gábor (Dystopia), Rákóczi Antal (Baby Bone), Pötörke Zoltán (Salvus), Erdélyi Péter (Ad Astra, Salvus), Menyhért „Csiga” Csaba (Worning, Over Promises), Császár Norbert (Lawman’s rage), Bíró János.


Az Élére állított csend címet kapott projektlemez ötletgazdája Győri Gábor, a számokat ő írta és hangszerelte. A lemez egyedi ízéért és változatosságáért a fent felsorolt vendégzenészek/énekesek felelősek. A Félhang projekt zenéje leginkább metálnak mondható, itt-ott a Tool-féle elszálltság, és az Alice in Chains-re jellemző kórusok keverednek súlyos riffekkel, néhol üvöltéssel fűszerezve. Több tempó- és ritmusváltás jellemzi, néhol a 4/4-et önkényesen, és váratlanul megtörve, számonként sok témát összezsúfolva, A-ra hangolt gitárokkal.
A súlyos hangzás Vári Gábornak (Black Hole Sound, Szeged) köszönhető.

A lemez ingyen letölthető és terjeszthető, hallgassátok hát!



A Youtube-on is elérhetitek, egyelőre csak homemade „videókkal”, de a közeljövőben várhatóan két klip is készül:
_ELVALASZTO_







Salvus – Új koncertklip

A Lélektartó lemezhez új videót rakott össze a Salvus. Erről hírlevélben értesítik a rajongókat:

„Mélyen tisztelt nagyérdemű!

Koncertekben ugyan nem tobzódunk most a nyáron, de megpróbáltuk azért aktivizálni magunkat ebben a punnyasztó hőséggel megáldott időszakban, így hegesztettünk egy videoklippet a „Zsákutcák Hőse” című dalunkra a Lélektartó albumról.
Az uborkaszezon felpezsdítése melltet a videó azért is született, hogy némileg felidézzük a tavaszi lemezbemutató bulik óriási hangulatát, és egyben felkészítsünk mindenkit a már nem is olyan távoli őszi szezonra, amikor is mégtöbb hasonló intenzitású és hangulatú koncerttel szórjuk meg a hallgatóságot a fővárosban és vidéken egyaránt.
További újdonságok és pontos dátumok hamarosan a Facebook és a salvusmusic.hu oldalakon! 😉

üdv,
Salvus



Salvus – Lélektartó – 2015

A 2011-es Önharckép mindenképp egy útjelző volt a Salvus részére. Azon már érezhető volt, hogy a kezdeti bizonytalanságokat sikeresen levetkőzték. Persze „Minden kezdet” nehéz, ahogy a folytatás se minden esetben könnyű. Az előző album után a Salvust sem kerülte el a tagcsere, ám úgy érzem ettől erősebbek lettek, mint valaha. Szerencséjükre olyan gitárost találtak Erdélyi […]

Tovább »

Salvus – új gitáros

A friss lemezét nemrégiben megjelentető Salvus zenekar hírlevélben tájékoztatott a tagcseréről:

„Sajnálatos módon, ahogy 2011-ben az Önharckép idején, a mostani lemezmegjelenést sem úsztuk meg tagcsere nélkül. Varga Krisztián saját döntése folyamán, teljesen baráti viszonyok között, kilépett a csapatból.
Kriszu számos csapatban zenél még aktívan, és az utóbbi időben túlságosan is megszaporodtak a teendői ezen a téren, számos szervezési gond és koncert dátum ütközés kezdte már felütni a fejét, ugyanakkor zeneileg sem érezte teljesen magáénak a Salvus világát, ezért döntött a kilépés mellett.
Mi mindenképp hálásak vagyunk neki a velünk töltött közel 6 évért, és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőben.
Rendkívüli szerencse, hogy szinte zökkenőmentesen meg is lett az új gitáros, mégpedig mindannyiunk nagyon régi cimborája, Szabó Dániel személyében. Dani egy vérbeli underground figura, számos zenekarban, projektben megfordult már, de pl. a Keeper of Dreams vagy az Archaic soraiból mindenkinek ismerős lehet, aki rajong a súlyosabb, extrémebb zenékért.
Az új felállás bemutatkozó koncertje a Barba Negrában lesz 2015. április 17-én, a Moby Dick és a Nevergreen közös nagykoncertjén, ahol a Sunset zenekarral karöltve alapozzuk majd a hangulatot a Lélektartó dalaival.
Várunk mindenkit!”

Salvus – megjelent a Lélektartó



Megjelent a Salvus zenekar Lélektartó c. nagylemeze az Edge Records gondozásában, mely a Youtube-on teljes egészében végig hallgatható.
Az album súlyos hangzása ismét a Black Hole Sound stúdió és Vári Gábor érdeme, a billetyűs témákért Hocza „Igor” Róbert (Remorse, Mytra), míg az itt-ott felbukkanó brutál vokálokért Derzsi „Drazsé” János (ex-Megazetor, Fostartály, In-Flames tribute) felelnek, a zseniálisan szép borítót pedig Jacsó Balázs alias Nagash (Cadaveres, Casketgarden, stb.) követte el.
Aki birtokolná fizikai CD formában is az anyagot, az megrendelheti a csapat honlapján vagy Facebook-on, megveheti bármelyik 2015-ben is hősiesen kitartó lemezboltban, vagy mondjuk a ShowBarlangban február 21-én Budapesten, ahol egy maratoni hosszúságú, igen masszív lemezbemutató koncertet tart a zenekar, a kazinczbarcikai space-prog-metalos Mytra vendégeskedésével.



Lemezbemutató esemény:
https://www.facebook.com/events/1046938931999927/

Salvus – kész a lemez

A zenekari Facebook oldalon az alábbi helyzetjelentés olvasható:

„Helló nagyvilág!
Jelentem, megszülettem. A nevem: Lélektartó.
Helyére került a minden hangsávom, effektem, zajom, és egyéb frekvenciám!
Köszönet a szüleimnek, a Salvus zenekarnak, akik szerint én lettem az eddigi legszebb, legütősebb és legdurvábban szóló ivadékuk. És köszönet a Black Hole Sound stúdió határtalan türelmű szülészorvosának, Vári Gábornak, akinek mindez köszönhető!
Most már csak fel kell öltöztetni és klónozni kell pár száz példányban! Hamarosan találkozunk!

üdvözlettel: A III. Salvus nagylemez.” 😉

1234
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.