Jelentkezni Ágoston Krisztiánnál lehet, alább pedig megnézhető a legutolsó klip.
Fémforgácsos pályafutásom korai szakaszában írtam a győri banda bemutatkozó nagylemezéről, az Implosion-ről, ami annak ellenére, hogy nem igazán komázom a heavy/power műfajt, nagyon betalált nálam. Egész pontosan a 10. írásom volt az a recenzió, amivel anno az elsők között voltam, akik megkritizálták az albumot. Azóta eltelt majd’ három év, én is rutinosabb lettem, túl 200 […]
Tovább »A februári HammerWorld Magazin mellékleteként jut majd el a Thornwill zenekar második lemeze több ezer rockrajongóhoz. A zenekar első albuma, az Implosion rengeteg pozitív visszajelzést kapott mind a magyar, mind a külföldi sajtó részéről. 2011-ben a zenekar endorseri szerződést kötött a világhírű Paiste céggel, és szintén ebben az évben az Awe In One pengetőgyártó cég is a Thornwillt választotta a magyarországi képviselőjévé. 2012-ben a zenekar bemutatkozott külföldön is, egy német klubkoncert keretében és további külföldi bulik is várhatók. A jövő hónapban megjelenő Requiem for a Fool című lemezről már hallhattunk némi ízelítőt, hiszen a zenekar tavaly év végén előrukkolt egy kóstoltató EP-vel, mely az I am hope címet kapta
Az új lemez 12 nótát tartalmaz majd és hamarosan két videoklip is készül hozzá.
_ELVALASZTO_
I am Hope címmel új EP-vel jelentkezett a Thornwill.
A zenekar a hétvégén kezdi lemezbemutató turnéját a Metal.hu keretében. Közben készül a második nagylemez is, mely jövő februárban, a HammerWorld Magazin mellékleteként, a Nail Records gondozásában jelenik majd meg.
A Thornwill videoklipet is készít, mely várhatóan a nagylemez megjelenése idejében fog elkészülni.
Az új EP itt hallgatható meg:
2012. november 19-én, este 19 órakor teszi publikussá és letölthetővé új, I Am Hope című EP-jét a Thornwill. A három nótás kislemez ízelítő a zenekar jövő év februárjában, a HammerWorld Magazin mellékleteként megjelenő második nagylemezéhez, mely a Requiem for a Fool címet fogja viselni. A Thornwill jövő héttől a Metal. hu turné keretében járja majd az országot, olyan zenekarok társaságában, mint a Dalriada, a Pokolgép, a Bloody Roots, a Moby Dick és a ScerrA. A kislemez többek között a következő helyeken lesz elérhető:
www.thornwill.com/
https://www.facebook.com/thornwill
http://hammerworld.hu/
Requiem for a Fool. Ezt a címet fogja viselni a Thornwill hamarosan megjelenő, második lemeze.
A zenekar első, 2010-ben megjelent albuma, az Implosion rengeteg pozitív kritikát kapott nem csak itthon, de külföldön is, és Thornwill dalait a világ több rockrádiója játssza.
2011-ben a Thornwill dobosa, Knausz Péter, a Paiste egyik magyarországi endorsere lett, és szintén ebben az évben az Awe in One is a zenekart választotta egyik hazai képviselőjévé. A Thornwill 2010-ben készítette el első videoklipjét, a Noa’s Ark című nótára. Ezt a klipet játszotta többek között az MTV, az 1like Rock és Magyar Rock TV is. Hamarosan viszont itt a Requiem for a Fool, melybe bele is hallgathattok:
Nem újkeletű hír, hogy a Thornwill dalai már nem ismeretlenek Európa rockrajongóinak körében. A zenekar nótái rendszeresen felcsendülnek az öreg kontinens több rádiójában is.
A zenekar most egy újabb lépést tett Európa felé. A napokban vehették át a világhírű Paiste első ajándékcsomagját, egy cintányér szettet. De ez még csak a kezdet, hiszen Svájcban már készül a szerződés, mely szorosabbá fűzi majd a Paiste és a Thornwill kapcsolatát és remélhetőleg hamarosan Európa és a Thornwill kapcsolatát is.
Az átadásra a Fon-Trade budapesti üzletében került sor (VIII. Kis József utca 10-14.) és köszönet Schwartz Gábornak, aki lehetővé tette, hogy ez a támogatás létrejöjjön és továbbra is segítségére lesz a zenekarnak.