A norvég Slagmaur még január környékén három lemezre szóló szerződést írt alá az Osmose Records-szal, ebből kettő a nehezen beszerezhető Svin és Skrekk Lich Kunstler anyagok újrakiadása, a harmadik pedig a még idén megjelenő Von Rov Shelter. Ez utóbbinak a borítóját fent láthatjátok, Tine Marie Lund Kristensen fotó- és grafikusművész valamint Rober Hoyem munkájából született, a Slagmaur-t alapító General Gribbsphiiser koncepciója alapján: a képen Leonardo Da Vinci Utolsó Vacsorájának egy sajátos reprezentációját láthatjátok, a beállításon több mint három hónapot dolgoztak, hogy a lehető leghitelesebben adja vissza az eredeti által keltett érzéseket.
Akad azért némi különbség, Jézust és az apostolokat a csapat tagjai és a spanjaik helyettesítik, néhányuk sátáni álruhát öltött magára, mások bibliai vagy történelmi szereplők bőrébe bújtak. A képen Snorre W Ruch (Thorns) Káin-t alakítja, Åtselgribb (az énekes) az Iskarióti Júdást (nemes szerep), Freddy Krueger az őrült Nero császárt, Bzilla Legion démont, Krush pedig Belial-t, a képen csak General Gribbsphiiser és Lilith önmaguk.
Az új anyag megjelenése csak valamikor késő ősszel várható.