Szerző: Weide

Fuoco Fatuo – Backwater – 2017

    Én olyan zenehallgató vagyok, akit könnyen elcsábítanak az olyan kozmikus, végtelen, feneketlen anyagok, amik áthágják kissé a műfaji besorolásuk határait. Ezen albumok általában olyan éteri, földöntúli erőt képviselnek és közvetítenek, amik túlmutatnak az érzékelésen, amiket nem tud egy-két hallgatás után teljességgel feldolgozni és kiismerni még a figyelmesebb fülelő sem. Hogy megemlítsek pár, számomra […]

Tovább »

Merrimack – Cesspool Coronation – dalpremier


Június 9-én jelenik meg a párizsi, black metalt játszó Merrimack ötödik nagylemeze a Season of Mist kiadó gondozásában. A korábban közzétett két dal után megérkezett a harmadik, Cesspool Coronation címet viselő szerzemény is, amit így kommentált a banda;

„Szeretünk olyan énekeseket meghívni, akiket a black metal színtér legjobbjaiként tartunk számon. Az előző lemezünkön Mortuus-szal (Marduk) dolgoztunk együtt, ez alkalommal pedig Aldrahn-t (ex-Dødheimsgard, Thorns) kértük fel, hogy rögzíthessünk vele pár sort a Cesspool Coronation-höz. Jellegzetes hangja remekül beleillik a dal hevességébe. Most először, a dalszövegünk egy részét francia nyelven írtuk meg, amit a záró beszédben hallhattok. A dal középtempós riffekkel indul, aztán hamar tomboló őrületté fokozódik, míg el nem éri az intenzív csúcspontját. Végül egy igen egyszerű, mégis súlyos riffel ér véget, ami garantáltan kiirtja a remény és fény végső maradványait is.”

Alább pedig meghallgatható az említett dal.


Entrails – The Soul Collector – hivatalos dalpremier



Június 16-án új anyaggal jelentkezik a svéd halálbrigád. A sorban ötödik nagylemez a World Inferno címet kapta, és alább meghallgatható róla az első közzétett dal. Jimmy Lundqvist az eddigi legkeményebb Entrails anyagot ígéri, ami minden old school death rajongót ki fog elégíteni.



Limbonic Art – Ethereal Traveller – dalpremier



 A szimfonikus black metalban utazó, norvég -jelenleg egyszemélyes- banda, a Limbonic Art új albuma július 7-én jelenik meg a Candlelight Records kiadó gondozásában. A Spectre Abysm-ra keresztelt albumról alább hallgatható meg az Ethereal Traveller című dal.

http://www.youtube.com/watch?v=g-W46fsKFT4&

Rhapsody of Fire – When Demons Awake – hivatalos dal



A szimfonikus power metal olasz mestere, a Rhapsody of Fire május 26-án jelenteti meg legújabb albumát, amely az 1997 és a 2002 évek között született legnagyobb slágereit fogja egy csokorba, viszont már az új felállás által feljátszott, teljesen újra felvett formában. A Legendary Years albumról először a When Demons Awake hallgatható meg, immáron Giacomo Voli-val a mikrofon mögött.



Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.