Beneath The Void – Rebellion – új dalelőzetes

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy új név alatt folytatja további tevékenységét a budapesti death/grindecore metalos Kill With Hate  zenekar. A banda neve Beneath The Void lett, új lemezük pedig …Into Oblivion címmel június 11-én fog megjelenni. Progosabb, technikásabb irányú, sci-fi témájú lemezük második dalaként a Rebellion hallgatható meg.

A Rebellion volt az első korai tétel, amely elkészült a lemez írása során. Az akkoriban rögzítésre került ötletek alapján egyértelművé vált, hogy teljesen új szintet szeretnék elérni zeneileg, ez pedig teljesen új megközelítést és munkamódszert igényelt.

A szöveg alapjaival akkortájt végzett Blazsovics Máté barátom, és az egyelőre zavarosnak tűnő vízben halászva nehéz volt elképzelni, hogy ebből mit fogunk tudni kihozni. Az előzetes aggodalom végül alaptalannak bizonyult, hiszen gyakorlatilag természetes módon illeszkedett a szöveg a zenei alapra, Aenigma samplerei, billentyűs hangszínei is remekül elegyedtek, és már az első demóváltozatban is nagyon meggyőzőnek tartotta mindenki a zenekarból. Végül az élet úgy hozta, hogy a lemez éréséhez és befejezéséhez több időre volt szükség, mint ahogy azt vártuk, de most már célegyenesben vagyunk.

A lemez első fejezetének közepén található Rebellion szövegileg predesztinálja az utána következő Refugee dalban bekövetkező elkeseredett, impulzív cselekedetet. Mindez most új köntösben, újra felvett, -kevert és -maszterizált változatban hallható.” – mondta a dalról Pornói Patrik, basszusgitáros-énekes.

Beneath The Void …Into Oblivion
(Metal.hu)

1. Elegy
2. Rebellion
3. Refugee
4. Chant of Superior Death
5. Terraform
6. By The Seventh
7. Downwards
8. The Question
9. Stargazer
10. Absolution
11. Oblivion

Hexvessel Hexvessel
április 24.