Danko Jones – új dallal jelentkeztek

A tökös rock’n’roll vitathatatlan királyai, a Danko Jones bejelentette, hogy az AFM Records gondozásában jelenik meg a vadonatúj, immáron tizenegyedik stúdióalbumuk Electric Sounds címmel. 2023. szeptember 15-én tér vissza a riffek, dallamok és életigenlő rockhimnuszok iránt elkötelezett háromfős brigád az új albumával. Addigis megérkezett az ízletítő.

Az 1996-ban a kanadai Torontóban alakult Danko Jones az elmúlt negyed évszázad alatt szinte mindent látott és sok mindent csinált. A csináld-magad punk/rock szellemiségétől hajtva az élet groteszk oldala által inspirált rock’n’rolllal sokak kedvencévé váltak. Az egyik legelismertebb koncert-zenekarrá váltak, akiket a mainstream rádió-rock rajongóktól a keményvonalas metalosokig sokan kedvelnek. AZ évek alatt tíz, széles körben dicsért stúdióalbumot adtak ki, és egy páratlan repertoárt hoztak létre az a csápolást kiváltó közönség-kedvencekből.

Két évig nem működtünk, és úgy éreztük, mintha a turnézó rockzenekarok elénk kerültek volna.” – nyilatkozta a banda. „De ettől csak még keményebben próbálkoztunk. A járvány idején még így is sikerült felvennünk és kiadnunk egy albumot (Power Trio, 2021). Amint lehetett, mentünk és turnéztunk. Most, hogy megjelenik az Electric Sounds, már nem érezzük úgy, hogy kihagytunk volna valamit. A világjárvány alatt eltávolodtunk egymástól. JC Finnországban él, Rich pedig Prince Edward Islanden.” – mesélte Danko. „Szóval a a zenekar lemezírásának módszere megváltozott. Régebben a próbahelyünkön napról napra ötleteltünk, de most már inkább csak fájlokat küldözgetünk ide-oda. Tavaly nyáron azonban, amikor turnéztunk, sikerült néhány napig egy berlini próbateremben ötletekkel dzsemmelnünk. Ezekből a született öt dal, a lemez nótái.

Tool, Night Verses Tool, Night Verses
június 12.
Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.