Mercenary – elkészült a borító

Mint az hírül adtuk, február 25-én jelenik meg a dán banda hatodik albuma, Metamorphosis címmel. Elkészült a lemez borítója, mely mellé némi kommentárt is fűztek: a főnix, mint szimbólum egyrészt utalhat a banda nehéz időszak (tagcserék stb.) utáni újjászületésére, másrészt pedig remekül illeszkedik René Pedersen szövegeihez, hisz azok nagyrészt személyes és lét-béli krízisekkel foglalkoznak, valamint azzal, hogy miképp képes az ember felismerni saját problémáit, gátjait, lekűzdeni azokat, s így kvázi új emberré válni. Ez nem könnyű téma, de reményteli és optimista az üzenet – mindig képesek vagyunk kontrollálni az életünket, és képesnek kell lennünk felszabadítani magunkat a belső és küldő korlátok alól, de legalábbis büszkén viselni a nehézségeket. (Vagy dobjuk ez az egész intellektuális hülyeséget – egyszerűen tetszett a tűzből keletkező madár, hisz faszán néz ki, nem?) Másrészt a borító nyers, ikonokus egyszerűsége jól reprezentálja az új album zenei irányvonalát – úgy érezzük a dalok erősebbek, mint valaha, összeszedettek, egyenesek, és erre jól ráérzett Don G barátunk (a borító készítője).

Az új felálláshoz új logó is dukál – mint látható ez is meglett. Már régebb óta akartak váltani ilyen téren, de most sikerült megtalálni a megfelelőt.

A lemez The Follower című dala meghallgatható alant:

Valamint van már tracklist is:
_ELVALASZTO_

1. Through The Eyes Of The Devil
2. The Follower
3. In A River Of Madness
4. Memoria
5. Velvet Lies
6. In Bloodred Shades
7. Shades Of Grey
8. On The Edge Of Sanity
9. Black Brigade

Hexvessel Hexvessel
április 24.