Incarnate – Patient Zero – új videó

Új videójával jelentkezett a hazai tharsh metal utánpótlást képviselő pécsi Incarnate. A zenekar életkorát tekintve szenvtelenül fiatal csapat a napokban tette közzé Patient Zero dalának videóját, amiről az alábbiakat osztotta meg:

Nagyon büszkék vagyunk rá, az FHT78 Hangstúdióban igen jó hangzást tudtunk létrehozni, amely passzol a szám intenzitásával. Nemsokára érkezik a kislemezünk is, amely egy igazán kegyetlen, agresszív stílust képvisel, pont úgy mint a 80-as évek thrash metálja.

Androids Do Dream – Dal a Borderline személyiségzavarról

Az Androids Do Dream egy első sorban elektro alapú darksynth – metal projekt, amit 2000 években működő gothic/doom/death metalos Autumn gitárosa, Bódi Attila hívott életre 2021 végén. A projekt eddig jó néhány singe-dalt kiadott, melyeknek túlnyomó része instrumentális hangszerelésben szóltak meg. A napokban tette közzé This Rage Burns Deep dalát, mellyel egy kissé a kozmikus melo-death vizeire evezett, és amit magam Attila éneket fel.

Ez a dal személyes. A Borderline személyiségzavaromról és annak egyik fő jellemzőjéről, a dühről és a haragkezelési problémákról, valamint arról, hogyan kell együtt élni az ezzel járó szégyennel és bűntudattal. Tudom, hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal, talán nem is sejtik, hogy ez a rendellenesség, zavar  állhat mindennek a háttérben – én sem tudtam.

Szeretném, ha tudnák, hogy nincsenek egyedül! Ha beszélünk róla, az megkönnyítheti a helyzetet, mert mint minden mentális egészségügyi probléma, ez is nehéz téma, és rendkívül nehéz beszélni róla.

A zenei oldalon is hallhatsz majd újdonságokat: ez az első Androids Do Dream dal, amelyen saját magam énekeltem fel, és van egy közel egy percig tartó gitárszóló is benne!

Attila jelenleg egy lemezen dolgozik, ami 2024 őszére várható, ami a dalhoz hasonló műfajú és témájú lesz.

Balance and Composure – Ősszel új lemezt adnak ki

Nyolc év után új lemezével tér vissza az amerikai alter-metalos Balance and Composure. Tavalyi Savior Mode és a Last to Know kislemezes daluk után a napokban tették közzé újabb dalukat Cross to Bear címmel, egyben bejelentették új albumukat, amit A With You in Spirit címmel október 4-én jelentetnek meg a Memory Music.

Őszintén úgy gondolom, hogy ez az eddigi legjobb anyagunk. Az albumon mindent meg lehet találni: a súlyt, a sebességet, a groove-ot. Ez egy kombinációja mindannak, amit az elmúlt 12 évben csináltunk.” – mondta Jonathan Simmons, a zenekar frontembere.

Heathen Hearts – Delicate Violence – új dal és készülőben a debüt-lemez

A metallic hardcore vonalán mozgó finn Heathen Hearts a napokban adta kis új kislemezes dala, a Delicate Violence szöveges videóját. A 2021-ben alakult banda eddig kiadott két EP-je után debütáló lemezének kiadására készül, amiről így nyilatkoztak:

Most ott tartunk, hogy a tervezőasztalunkon tudhatjuk egy a közeljövőben megjelenő teljes hosszúságú album dalait. A Delicate Violence, amely némileg eltér a hagyományosabb Heathen Hearts formulától, az egyik első kész demó volt, amit elhoztam a zenekarnak, hogy különösebb elvárások nélkül megmutassam. Az amerikai metal felé hajló riffek a számunkra jellegzetessé vált dallamvilággal párosulva váratlan izgatottságot keltettek az egész bandában.”

Gruesome – Frailty – új dal

2020-as, az Exhumed-del közös split-agyaga (Twisted Horror) óta nem igazán hallatott magáról a death metalos Gruesome. Most egy vadonatúj dallal tértek vissza, amit Frailty címmel tettek közzé. Új dalukkal Chuck Schuldiner és Sean Reinert emléke előtt tisztelegnek, egyben azt is bejelentették, hogy elkezdtek új lemezük dalain dolgozni.

Rockmaraton // 2024.07.14. Vasárnap

Egy hónap múlva Rockmaraton. Magyarország legnevesebb és leghangosabb rock/metal fesztiválja öt év után 2024. július 11 és 15 között újra Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten kerül megrendezésre. A fesztivál idén ünnepli  30. jubileumát, ami az információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi és hazai fellépőgárdát vonultat majd fel. A fellépők között lesz a brit heavy metal legenda, a Judas Priest, a német teuton thrasher Destruction, vagy az  idén 35. születésnapját ünneplő görög epikus black metal ikon, a Rotting Christ. Az elkövetkező napokban a fesztivál fellépőit – menetrendjét mutatjuk be napról napra, napi lebontásban

Metal.hu Aréna: 11:00 Pop Mockup 12:00 Malediction 13:00 Samas 14:00 Hydra 15:00 Power 16:00 Exodikon 17:00 AMD 18:00 SCHC 30′ (Liberal Youth + Social Free Face) 19:30 Bornholm 20:30 Sear Bliss 21:30 Rotting Christ 22:50 Marduk 00:10 Uada 01:20 Akela

Hell Színpad: 15:30 Juhász Marci 17:35 Sing Sing 19:45 RATOS DE PORÃO 21:45 Dog Eat Dog 23:55 Sick Of It All

Borsodi Nagyszínpad: 16:35 Moby Dick 18:35 Lord 20:30 Ossian 22:45 Pokolgép

Jegyek és bérletek: Itt. A Napijegy ára tartalmazza a sátorhelyet a fesztivál területén, azonban a sátorhely előzetes regisztrációhoz kötött! Minden egyéb más szükséges információt itt találtok.

Old Flame – A lángot nem lehet eloltani

Thank You For The Patience címmel mutatta be második dalának videóját Jonny Craig (ex-Dance Gavin Dance) új elektro-rock projektje, az Old Flame. A videót Alex Kouvatsos (Blackwolf Imaging) rendezte.

Jonny Craig március tette közzé projektjének első dalát Pray címmel, amiről akkor az alábbiakat mondta:

Annyira boldog vagyok, hogy visszatérhetek a rockzenéhez  Old Flame nevű új zenekarommal és az első új kislemezünkkel, a Pray-vel. Miután szakítottam egy kis időt a józanságomra, és azon dolgoztam, hogy megtaláljam magam apai szerepemben, magam mögött hagytam a rockzenét. Azt hittem, végeztem, de az utolsó turné felnyitotta a szemem, hogy mennyire szükségem van erre a zenélésre és azokra az emberekre, akik ezt támogatják. A Pray egy dal, ami nemcsak a megváltásról, hanem a túlélésről is szól egy olyan világban, amelynek az életemet adtam, és tudom, hogy itt szükség van rám. Ez az új fejezett, ami nem csak arról szól, hogy józan legyek és kijavítsam hibáimat, hanem egy teljesen új életmód elsajátításáról is. Izgatott vagyok, hogy megoszthatom veled ezt az utat. Én csak egy láng vagyok, amit nem lehet eloltani, és ez a régi láng itt van, hogy fényesen égjen!

Sea of ​​Treachery – Merjük felvállalni a küzdelmeinket

Az amerikai metalcore/deathcore vonalas Sea of ​​Treachery a napokban mutatta be What’s Past Is Prologue dalának videóját, egyben bejelentették, hogy leszerződtek a Mutant League Recordsszhoz.

A What’s Past is Prologue arról szól, hogy felvállaljuk küzdelmeinket, tanuljunk a hibáinkból és rendíthetetlen elszántsággal haladjunk előre. A dalszöveg olyan mentális egészségügyi problémákat tárgyal, amelyekben a leghétköznapibb feladatokat is diadalnak tűnhetik, egyben azt is hangsúlyozza, hogy az igazi cél az, hogy megszabaduljunk a depresszió és a szorongás körforgásától, hogy szembe merjünk nézni küzdelemmel. Ez a dal egy katartikus és személyes kiadvány számunkra. Csak reméljük, hogy hasonló szinten visszhangzik a rajongóink körében, és képessé teszi őket arra, hogy leküzdjék saját kihívásaikat.”

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.