Tag: Havok

Havok – Fear Campaign – új videó

Fear Campaign címmel mutatta be új videóját a denveri thrasher Havok. A banda ez év májusában stílszerűen csak V címmel adta ki ötödik nagylemezét, amin a videó dala is található.

Annak ellenére, hogy ezt a dalt 2019-ben írtuk, a Fear Campaign lehetne a 2020-as év betétdala. A dal szövegei napról napra relevánsabbá válnak, ahogy telnek a hetek. A videoklipben a média, a propaganda és az agymosás egyéb formáinak mániákus természetét mutatjuk be, ami már évezredek óta fertőzi civilizációnkat. A „félelem-kampány” pedig jelenleg minden korábbinál magasabb fokon pörög, és az egyetlen mód a megállítására az, hogy nem félünk. Utasítsuk el közösen a félelmet!” – mondja David Sanchez énekes-gitáros.

Havok – hallgasd meg új lemezüket

V címmel május elsején jelent meg a denveri thrasher Havok ötödik albuma, rajta 11 arcleszaggatós dallal.

Az új lemez megírása és felvétele során jó sokat kísérleteztünk. Az anyagot persze a jól ismert intenzitás jellemzi, de van azért néhány csavar a dalokban, ami meglepheti az embereket. Tömény lemez lett, egyben ez az eddigi legjobb hangzású Havok album.” – mondta a lemezről David Sanchez a banda énekes-gitárosa.

Havok – Post-Truth Era – új lemezelőzetes

Május elsején egyszerűen csak V címmel érkezik a denveri thrash metalos Havok ötödik stúdióalbuma. A 11 dalos albumuk második előzetesként a vérbő riffelésű Post-Truth Era daluk szöveges videójával lehet megismerkedni.

Havok – Phantom Force – klippremier

Május elsején V címmel érkezik a denveri thrash metalos Havok ötödik stúdióalbuma, amiről most elsőként Phantom Force videójuk premiere nézhető meg.

Valamikor az új album megírásának felénél járhattunk, amikor úgy döntöttünk, hogy szükségünk van egy maximálisan arcleszaggatós dalra.” – mondja Reece Scruggs gitáros. „Emlékszem, David (David Sanchez énekes/gitáros) még azt is mondta: „Reign In Blood tempóval”, így aztán azonnal ki is agyaltam valamit, majd átküldtem a srácoknak. Némi finoman elhelyezett stilisztikai módosítással ez a szám eléggé követi az eredeti koncepciót. A Phantom Force, mint első előzetes nóta, biztosíthatja a rajongókat és a szkeptikusokat, hogy nem tértünk le az ösvényről, továbbra is gonosz, direkt és trükköktől mentes heavy metalban utazunk.

Havok – V

(Century Media)

1. Post-Truth Era
2. Fear Campaign
3. Betrayed By Technology
4. Ritual Of The Mind
5. Interface With The Infinite
6. Dab Tsog
7. Phantom Force
8. Cosmetic Surgery
9. Panpsychism
10. Merchants Of Death
11. Don’t Do It

Karneváli betonmunka stílushatárok nélkül

Tipikus „melyik ujjamba harapjak” helyzet állt elő ezen a napon, ugyanis történt az, hogy pont április 10-ére esett az Angra/Operation Mindcrime közös koncert, valamint a Havok/Darkest Hour/Cephalic Carnage csomag is. Megnéztem volna szívesen az Angrát is (pláne hogy most a Rhapsody-ban megismert  Fabio Leone énekel náluk), meg persze Geoff Tate-re is kíváncsi lettem volna régi […]

Tovább »

Havok – Orwell által inspirált dal


A thrash metalos Havok március 10-én, Conformicide címmel jelenteti meg negyedik albumát, amiről most az Orwell könyve által inspirálta Ingsoc című dalukat hallgathatjátok meg.



Orwell könyve, az 1984 egy szocialista pokolban játszódik, ahol folyamatos a háború, a kormány által szentesített propaganda, ahol óriási szakadék tátong a szegények és a gazdagok között, és ahol a ‘Nagy Testvér’ megfigyel minden polgárt. Úgy tűnik, Orwell nem csupán író volt, hanem próféta is, az Ingsoc (Angszoc – Ingsoc, Angol Szocializmus – George Orwell 1984 című regényében Óceánia államformája) ugyanis túl valóságossá vált mára. A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.” – mondta David Sanchez, a Havok frontembere.
 

Havok – érkezik a denveri thrasherek új albuma


Conformicide címmel 2017. március 10-én jelenik meg a denveri thrash metalos Havok negyedik albuma.

„A Conformicide jóval gyorsan, és egyértelműen dühösebb, mint előde az Unnatural Selection.”
– mondja David Sanchez, énekes-gitáros. „Ez a lemez igencsak dinamikus és komplex lesz, a dalszövegek pedig a világ jelenlegi helyzetét írja körül.

Az új lemezről előzetesként a Claiming Certainty daluk koncertvideóját láthatjátok, amit a Denver Black Sky Fesztiválos fellépésünk során rögzítettek.
 

12
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.