Tag: pfa

Interjú a Sheep in Wolves’ Clothinggal

A kritikából már kiderült, hogy a veszprémi Szigonyban futottam bele a Sheep in Wolves’ Clothing koncertjébe, majd ezután kezdtem el behatóbban foglalkozni velük. A Bandcamp oldalukon két rövid anyag (volt) hallható, ezek egyike (most már csak az egyetlen) a nemrég kazettán megjelent s/t, amit a csapat a tényleges bemutatkozásnak tekint. Biztos, hogy csak az én […]

Tovább »

Pankterasz az Utcazenén

Ez most egy rendhagyó beszámoló lesz, ugyanis az észosztás helyett inkább fotókat és linkeket osztanék meg, így segítve a csapatokat, akiknek a koncertjeit a Pankteraszon láthattam. Csak az utolsó nap voltam kint szinte elejétől a végéig az este kilenckor kezdődő túrásnak, de elmondhatom, hogy pazar élmény volt. A punk, mint stílusmegnevezés több csapatnál is kiegészítendő, […]

Tovább »

Beszélgetés Borossal, a P.F.A. dobossal

A veszprémi P.F.A. a látszat ellenére egy nagyon komoly zenekar, fajsúlyos szövegekkel és pengére kidolgozott zeneiséggel. A Pigheart lemezük idején vettem észre a tevékenységüket, és beleástam a korábbi dolgaikba is. A munkásságukat nem olyan nehéz átfutni, mivel több lemezük sem éri el a 10 perces terjedelmet. Viszont ezek a 10 percesek igen velős kivonatát képezik […]

Tovább »
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.