Tag: Sunset

Sunset – We Are Eternity – dalpremier



We Are Eternity
címmel 2017 elején fog megjelenni a budapesti modern metalos Sunset első nagylemeze, amiről most a Spirális hanyatlás című dalukkal ismerkedhettek meg.


Hosszú-hosszú ideig érleltük ezt a dalt, mert azt szerettük volna, hogy megugorja a Szívroham kislemezünket és méltó betekintést adjon a jövő év elején érkező We Are Eternity címre keresztelt nagylemezünkre! A Spirális hanyatlás szövege azokra az ismétlődő hibákra fókuszál, amelyeket önmagunk ellen követünk el individuumként, és mint a társadalom tagja.

Továbbá ez a dal egyfajta mementója a Gergővel (Kovács Gergely – ének) való közös zenélésünknek, mivel nemrégiben úgy döntött, hogy távozik a zenekarból. A lehető legkorrektebb módon elmondta, hogy nem tud annyi időt és energiát a Sunsetre fordítani, amennyit ő és mi is szeretnénk.


A dalt a srácok élőben is előadják, november 11-én az Akváriumban, ahol a Fish! és a USEME vendégeként játszanak majd, és egyben ez a koncert lesz énekesük, Kovács Gergely utolsó Sunset-es bulija. „A koncertre új látványelemekkel és még egy friss dallal készülünk!
 

Gyömbérrel szétcsapott iskolabusz

Két teremben is jártam bulin aznap a Dürerben. Nem is bántam meg, hiszen remek zenekarok vártak rám és zúztak meg ott helyben. Amíg a kisteremben el nem kezdődött a Hit By A School Bus műsora, átnéztem a középsőbe (Room 041) a Tumor Called Marlát megsasolni. A csapat az itthoni metalcore szcéna egyik üde színfoltja. Az […]

Tovább »

F.É.L.E.L.E.M., de nem reszketés a BNT-ben

Sajnos a nyitóbanda szerepét vállaló Sunsetnek csak a legvégére értem oda, így róluk sajnos nem sokat tudok nyilatkozni. Azt azonban így is leszűrhettem, hogy a fiatal srácokból álló csapat (akik keresztbe-kasul jrták már az országot a Depresszióval, Insane-nel többek közt) jó kis hangulatot teremtettek alapozásnak az est főszereplői elé. Kissé Ill Nino-ra emlékeztető (kivonva belőle […]

Tovább »

Sunset – friss klip

A fővárosi modern metalt játszó, Talentométer különdíjas Sunset új dallal jelentkezett. Az Inszomnia c. szerzemény tegnap debütált a Facebook oldalukon.
Az Ink My Mind, az A Losing Season és a Poison Of Marvel társaságában megrendezésre kerülő ma esti Dürer Kertes koncertjükön természetesen már élőben is hallható lesz, de ígéretük szerint eljátszák majd a teljes Szívroham kislemezt, a teljes Photography EP-t is műsorra tűzik.



Hexvessel Hexvessel
április 24.