Tag: Trail of Tears

Brutal Assault 2010 – 1. nap

gf: 2006-ban jártam először Brutal Assault-on, így azt hiszem most már nem felvágós úgy fogalmazni, hogy „szokásos módon” szerda reggel indultunk neki a kb. 500 km-es útnak. Az eddigiektől eltérően viszont zökkenőmentes utunk volt, Budapestről sikerült fél óra alatt kivergődni, Csehországban pedig elmaradtak az útépítések miatt szükséges elterelések is. Egy apró kalandot azért tartogatott az […]

Tovább »

Trail Of Tears – Existentia – 2007

A Trail Of Tears első hallásra szokásos black/goth bandának tűnhet. Hiszen ma már iszonyat nagy túltermelés az ilyen hörgős – tiszta ének felépítésű gótikus zenekarokból. Azért érdemes kicsit jobban belefülelni a norvégok legújabb albumába. A zenekar tíz éve alakult és számtalan tagcsere után az Existentia sorrendben az ötödik albumuk. A blackes orgánumot Ronny Thorsen hozza, […]

Tovább »

Trail Of Tears – kész a lemez

A norvég Trail Of Tears befejezte új „Existentia” című lemezének rögzítését és keverési munkálatait. A munka Soundsuite Stúdióban Franciaországban folyt Terje Refsnes producer segítségével.  A korongon 10 dal lesz majd hallható és novemberben a napalm Records gondozásában jelenik meg. A kiadványon vendégként feltűnik majd a francia énekesnő Emmanuelle Zoldan és a norvég billentyűs Bernt Moen.

Trail of Tears – Exisztencia

A munkálatok június 24-én kezdődtek, a Soundsuite Studio-ban, Marseille-ben, a producer Terje Refnes.

„Nagyon elégedettek vagyunk az új dalokkal! Tíz dal lesz végeredményben, néhány terület számára limitált példány bónuszdalokkal, meg ilyesmi. Az anyag tök változatos és kemény, szóval mindannyian úgy érezzük, hogy ez a legmegkapósabb cuccunk, amit valaha készítettünk.” – nyilatkozta a banda.