Mhorai – Waters – album megjelenés

Waters címmel a mai nap során jelent meg a deathcore/death metal vonalas Mhorai második albuma. A Metal.hu kiadó gondozásában megjelent lemez egy 6 paneles digipack-ot, plusz egy egyedi dizájnnal ellátott posztert is tartalmaz. Az album itt rendelhető meg.

A zenekar az alábbiakt osztotta meg új lemezük kapcsán:

Mondanunk sem kell, hatalmas öröm számunkra, hogy végre teljes egészében megoszthatjuk a második nagylemezünket. 2022 elején, mikor a lemez munkálatait elkezdtük, az volt a víziónk, hogy a ‘Hegemony’ atmoszféráját, amit annyira szerettünk az első lemezben, tovább vigyük. Mindezzel együtt azonban nem szerettük volna ismételni magunkat: a szándékunk az volt, hogy megtartsuk a zenénk alappilléreit, de új zenei struktúrákkal és új hangzással vegyítsük ezeket. Ezek mellett az elképzelések mellett sok olyan élmény is – negatív és pozitív egyaránt – ért minket zenekarként is, amik arra sarkalltak, hogy senkinek ne akarjunk megfelelni ezzel az albummal. A dalírás és a dalok koncepciói emiatt ösztönösebbek és nyersebbek lettek.

A dalírós összeülések kezdetén arra lettünk figyelmesek, hogy a dalötletek nagy részében megtalálható egy közös elem. Ez így tök jól hangzott, viszont elvetettük a hagyományos koncept album ötletét. Ahogy a zenék egyre jobban megértek, kiválogattuk a kedvenc témáinkat és csak utána kezdtük összefűzni őket egy albummá. Ebből a szempontból elmondható, hogy a dalok meglehetősen organikusan születtek. Nem állt szándékunkban kompromisszumokat kötni a hangszeres részekben: visszanyúltunk a gyökereinkhez és a technikás, néhol darálós riffeket a klasszikus core-világból hozott breakdown-okkal fűszereztük, de úgy, hogy végig megmaradjon a sodró lendület. Hogy sikerrel jártunk-e? Ezt majd Te mondd meg, miután meghallgattad a lemezt.

Az albumon megtalálhatók sorozatok, könyvek által életre hívott dalszövegek és történetek, azonban a legfőbb motívum mégis a világunkat fenyegető kataklizma. Igyekeztünk ezt a témát is több szemszögből vizsgálni, többféle jövőképet és kimenetelt felvázolni. Nem a világ megváltása vagy vészharang kongatása volt a célunk, hanem gondolatébresztő és emlékezetes történeteket tárni azok elé, akik azt választják, hogy elmerülnek ebben a 39 perces metal albumban. Ha készen állsz, akkor hunyd be a szemed és indulhat a merülés.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.