Tag: Genghis Tron

Genghis Tron – Ritual Circle – új dalelőzetes

13 év után új albummal tér vissza az elektronikus alapú, extrém alter-metalos amerikai formáció, a Genghis Tron. Lemezük március 26-án, Dream Weapon címmel jelenik meg a Relapse Records gondozásában, aminek második előzeteseként Ritual Circle dalukat hallgathatjátok meg.

Új lemezük kapcsán Hamilton Jordan gitáros korábban arról beszélt, hogy a zenekar ott folytatja, ahol 2008-as Board Up the House albumán abbahagyta:

Bár kissé másként hangzik, mint a korábbi albumaink, nem hiszem, hogy a Dream Weapon-t másképp  közelítettük volna meg, mint az eddigieket. Michael és én éveken keresztül írtuk a demókat, ötleteink mintegy 80% -át felhasználtuk az új albumnál. Ha volt egy durva dalötletünk, amely mindkettőnknek tetszik, több tucatnyi vázlatot írtunk rá, mielőtt végső változatát elkészítettük volna. Már a kezdetektől fogva erősen érzékeltük, milyen hangulatot akarunk létrehozni. Valamit, ami összetettebb, meditatívabb és hipnotikusabb.”

Genghis Tron – Hamarosan érkezik az új lemezük

13 év után új albummal jelentkezik az amerikai extrém metalos elektronikus csapat a Genghis Tron. A formáció március 26-án jelentetei meg visszatérő lemezét Dream Weapon címmel a Relapse Records  gondozásában, amiről máris itt van címadó daluk hivatalos videója.

Új albumuk kapcsán Hamilton Jordan gitáros arról beszélt, hogy a zenekar ott folytatja, ahol 2008-as Board Up the House albumán abbahagyta:

Bár kissé másként hangzik, mint a korábbi albumaink, nem hiszem, hogy a Dream Weapon-t másképp közelítettük volna meg, mint az eddigieket.  Michael és én éveken keresztül írtuk a demókat, ötleteink mintegy 80% -át felhasználtuk az új albumnál. Ha volt egy durva dalötletünk, amely mindkettőnknek tetszik, több tucatnyi vázlatot írunk rá, mielőtt végső változatát elkészítettük volna. Már a kezdetektől fogva erősen érzékeltük, milyen hangulatot akarunk létrehozni. Valamit, ami összetettebb, meditatívabb és hipnotikusabb.

Koncertajánló – Genghis Tron

Genghis Tron – dUNA – The Mongrail Collective
2008. július 1. – 19:00, Rocktogon
koncertkezdés szigorúan 19:30!

A „metal/electro/experimental”, illetve a „cybergrind” jelzőt magára aggató, Genghis Tron legújabb lemeze, a Board Up To The House az extrém zenék szempontjából patinás kiadónak számító Relapse Records-nál jelent meg 2008 elején. Az amerikai csapat ezzel a lépéssel egyre inkább kilép az ismeretlenségből, s mivel a friss lemez jóval befogadhatóbb lett, mint elődei, a csapat számára megadatott a lehetőség, hogy szélesebb közönség előtt is megmutathassák magukat. _ELVALASZTO_ A 2006-os első nagylemez, a Dead Mountain Mouth után ez a lemez volt a fordulópont a zenekar történetében. Nevezheti bárki perverz, őrült és teljesen elborult muzsikának, amit ez a trió alkot, ha így is van, nem érdemes mások véleményére hallgatni a Genghis Tron-nal kapcsolatban, meg kell tapasztalni, hogy mire képesek.

Erre kínál majd lehetőséget a júliusi, budapesti buli, ahol két hazai csapat hangolja rá a jelenlévőket a nagyrészt természetesen a friss lemez nótáiból építkező GT-élményre.

Az első fellépő a háromtagú, s anno egyszemélyes projectként indult The Mongrail Collective lesz. A csapat kezdetben Russian Circles, Pelican és The Black Dahlia Murder feldolgozásokat játszott, s saját bevallásuk szerint mára a következő kifejezésekkel lehet leírni a zenéjüket: noise/sludge/drone doom/crustcore. Kell ennél érdekesebb, jó értelemben vett zenei kavalkádot prezentáló zenekar a kezdő pozícióra?

A második trió, akik majd a Genghis Tron őrületét közvetlenül előkészítik, a budapesti dUNA csapata, kiknek stílusbeli besorolása szintúgy nem egy egyszerű feladat, ahogyan a másik két fellépőé sem. Screamo, metal, indie, free jazz. Ezek a hatások például mind-mind megtalálhatóak abban a zenében, amelyben a kötetlenséget, szabadságot és az élet fura folyását igyekeznek kifejezésre juttatni.

Különleges, szokatlan egyveleg mindhárom csapat repertoárjában, 100% zenei élmény, mindenkinek el kell jönnie!

Genghis Tron – dUNA – The Mongrail Collective
Afterparty: Failotron – breakcore set
Hely: Rocktogon, Budapest, VI. ker. Mozsár u. 9.
Idő: 2008. július 1.
Kezdés: 19:00

Jegy: 1500 HUF (Madball, Today Is The Day és Dying Fetus jeggyel 1000 HUF!)
Elővétel: Ticketportal, Ticket Express, CD Pince, Hammer Zenebarlang

Genghis Tron – új dal

A Genghis Tron feltöltötte MySpace.com oldalára „City On A Hill” című dalát. A felvétel a csapat „Board Up The House” című új nagylemezén lesz hallható. A kiadvány a Relapse Records gondozásában jelenik meg.


„Board Up The House” tracklist:

 

01. Board Up The House
02. Endless Teeth
03. Things Don’t Look Good
04. Recursion
05. I Won’t Come Back Alive
06. City On A Hill
07. The Whips Blow Back
08. Colony Collapse
09. The Feast
10. Ergot
11. Relief

Genghis Tron – új lemez

A Philadelphiai Genghis Tron új lemeze „Board Up The House” címmel lát napvilágot 2008 februárjában a Relapse Records gondozásában. A dalokat a Godcity Stúdióban  Kurt Ballou producer segítségével rögzítette a csapat.

 

„Board Up The House” nem végleges tracklist:

 

01. Board Up The House
02. Endless Teeth
03. Things Don’t Look Good
04. Recursion
05. I Won’t Come Back Alive
06. City On A Hill
07. The Whips Blow Back
08. Colony Collapse
09. The Feast
10. Ergot
11. Relief