Thy Catafalque – Testen Túl – Új lemezelőzetes dal

Testen túl címmel máris itt egy újabb dal a Thy Catafalque június 16-án, Alföld címmel megjelenő új, sorban tizenegyedik albumáról. A dalt Bokodi Bálint (Diabolus In Musica) énekelte fel.

A Kátai Tamás vezette avantgarde metal vonalas projekt idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

Az Alföld a legegyenesebb és legklasszikusabb extrém metal album, amit valaha rögzített a projekt. Ezúttal egy igazi metállemezt szerettem volna, az innováció vagy progresszió igénye nélkül, a dalokra és a riffekre koncentrálva, ahelyett, hogy kísérletezgetnék vagy új dolgokat hoznék be a zenénkbe. A régi ötleteimet kiengedtem magamból, amiket nagy örömmel tettem. Alföld jelentése: a Nagy Alföld, Délkelet-Magyarország masszív sík része, ahol születtem és nevelkedtem.” – mondta a lemezzel kapcsolatosan korábban Tamás.

A borítón is szereplő rendkívül cuki kiskutya, Mudi a forgatás végefelé a vaksötétben, amíg a sárban fetrengtem, elvitte a sapkámat és a sálamat. Előbbi sosem került elő, utóbbit megtalálták a tanya mellett másnap, de már csak a fele volt meg. Ez egy kemény vidék.

A kilenc dalos lemezen most is számos vendég működik közre: Horváth Martina Veronika (The Answer Lies In The Black Void, Mansur) – ének, Lambert Lédeczy (Ahriman, Mörbid Carnage) – ének, Bokodi Bálint (Diabolus In Musica) – ének, Veres Gábor (Watch My Dying) – ének, Dudás Gábor (Reason) – ének, Breno Machado – szólógitár, Daniele Belli – akusztikus gitár, nagybőgő, Dario Cei – fuvola, Chris Lyons – hegedű, brácsa, Ido Romano – arab ney-fuvola, Samuel Chacon – fretless basszusgitár és Austris Apenis – francia kürtművész.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.