Evidence Of Immortality címmel jelent meg a brit doom metalos Conan ötödik stúdióalbuma, amiről Ritual Of Anonymit daluk új szöveges videót is kapott.
A teljes lemez itt érhető el.
Evidence Of Immortality címmel jelent meg a brit doom metalos Conan ötödik stúdióalbuma, amiről Ritual Of Anonymit daluk új szöveges videót is kapott.
A teljes lemez itt érhető el.
Szégyen és gyalázat, de eddigi írásaim során a Bog Body kivételével szinte egyáltalán nem nyúltam a sludgehoz. Pedig ez is egy olyan zsáner, amiben sok örömömet szoktam lelni. Mindehhez persze jócskán hozzátartozik az a tény is, hogy ezen az oldalon van egy doompápa és az ő írásait mindig élvezet olvasni, így nem is veszem el […]
Tovább »Augusztus 19-én Evidence Of Immortality címmel érkezik a brit doom metalos Conan ötödik stúdióalbuma. Lemezük újabb előzeteseként Righteous Alliance daluk videóját tették közzé, amiről Jon Davis gitáros, énekes így beszélt:
„Az egész a háborúról szól, és annak reménytelenségéről szól. Azonban jön egy hős, és ahogy a halál közeleg úgy egy rendíthetetlen megváltó lép a harcba, és a nap egyelőre megmenekül. A videóba beletettünk néhány rajongói felvételt, amiket az évek során kaptunk, így kicsit élő a hatása.„
Augusztus 19-én jön a brit doom metalos Conan új stúdióalbuma Evidence Of Immortality címmel. A hat dalos lemezről elsőként a kolosszális riffekkel megpakolt Levitation Hoax daluk videóját nézhetitek meg.
Conan – Evidence Of Immortality
(Napalm Records)
1. A Cleaved Head No Longer Plots
2. Levitation Hoax
3. Ritual Of Anonymity
4. Equilibrium Of Mankind
5. Righteous Alliance
6. Grief Sequence
Március 12-én a Napalm Records kiadásában fog megjelenni a brit doom metalos Conan kilenc dalis koncert lemeze, ami a Live At Freak Valley címet viseli. Lemezük újabb előzeteseként máris itt van Hawk As Weapon videójuk.
Hamarosan egy koncertlemezzel tér vissza a brit doom metalos Conan. Kilenc dalos Live At Freak Valley címet viselő anyaguk március 12-én a Napalm Records kiadásában jelenik meg, amiről máris itt van Satsumo daluk koncertvideója.
A képregények kapcsán sajnos sok embernél az az általános nézet, hogy alsó tagozatosoknak készülnek, felnőttként pedig kínos kedvelni, olvasni őket. Nos, erre a kívülállók által képviselt álláspontra a legjobb cáfolatom ez a kötet. A Fumax kiadó friss megjelenése ugyanis távolról sem az a 40-50 oldalas, történettöredék, amibe bármelyik újságos standon belefuthatunk és melyet bő félóra […]
Tovább »Doom Session címmel indította el új split sorozatát a Heavy Psych Sounds kiadó. Ahogy a cím is mutataja a sorozatban a doom éra egy-egy ismert zenekar mutatja be új, vagy épp némileg módosított dalát. A mai nap során hivatalosan is napvilágra kerülő Doom Session Vol. 1 címet viselő kiadványra a brit doom művek, a Conan egy epikus hosszúságú új dala, valamint az olasz sludge/doomer Deadsmoke két grandiózus szerzeménye került fel.
1. | 01 Prosper On The Path |
2. | 02 Eye To Eye To Eye |
3. | 03 Paincantation |
4. | 04 Amidst The Infinite |
5. | 05 Volt Thrower |
6. | 06 Vexxagon |
7. | 07 Eternal Silent Legend |
8. | 08 Total Conquest (Live) |
9. | 09 Satsumo (Live) |
10. | 10 Foehammer (Live) |
11. | 11 Hawk As Weapon (Live) |