Tag: Christian Epidemic

Christian Epidemic – friss szöveges video



A Christian Epidemic 2016 elején jelentette meg legutóbbi, Sírba Szánt Teremtés című anyagát a NAIL Records gondozásában. A különleges, három nyelven (német, angol, magyar) is felvett lemez Szellemből hússá című tételére a Chrome Ball stúdióval együttműködve készült el a legújabb videoklip.



A banda szeptember másodikán, szombaton 20:15-kor lép a Barba Negra Track Kisszínpadára a 2017-es Rock On! Fest keretein belül.

Széles L. Zsolt zenekarvezető / frontember a video kapcsán:

“A Christian Epidemic közel 1 évvel a Háttal Mekkának video után újabb klippel jelentkezik, mely szintén a 2016-os Sírba szán teremtés albumról való. A Szellemből hússá című dalra egy szöveges animációt terveztünk, melynek felvétele már az előző videó forgatásakor elkészült, szintén a Chrome Ball Stúdió közreműködésével. Mindkét videót Kollár Adrián rendezte és azt kell hogy mondjam, fantasztikus munkát végzett. Adrián nagyon érzi a zenénk mondanivalóját és tudja, hogy kerüljük a megszokott kliséket, ennek eredményeképp folyamatosan olyan ötletekkel áll elő, mintha köztünk élne már vagy 20 éve. A második videóval igazából vártuk a megfelelő alkalmat, amikor magán a megjelenésen kívül van valami más mérföldkő is a zenekar életében. A mostani időpont tökéletesnek bizonyult, hisz’ a Rock On! Fesztiválon való fellépés óriási megtiszteltetés a Christian Epidemic-nek. Szeretjük ezt a fesztivált és jó alkalom, hogy olyan embererek is megismerjenek minket, akik ezidáig még soha nem is hallottak rólunk, és persze sok régi rajongónk is el tud jönni, akik nem engedhetik meg, hogy sok ezer forintos belépőt fizessenek. Szóval óriási dolog egy budapesti fesztiválon játszani, ahová tényleg csak az nem jön el, akit nem érdekel a metal. A tervek szerint még október végéig koncertezünk, majd utána egy kis időre eltűnünk. Szeretnénk néhány új dalt összerakni, vagy talán egy teljes albumot. Szóval koncertek helyett demózás és próbák jönnek. Ha minden jól megy, akkor egy méltó albummal ünnepelhetjük a zenekar második húsz évének a kezdetét.“

Christian Epidemic – klippremier

Még korábban olvashattatok arról, hogy a lábatlani Christian Epidemic október 16-án új videoklippel fog jelentkezni, amely a Háttal Mekkának című dalhoz forgattak. A kiadójuk a mai napon közzé is tette YouTube csatornáján az elkészült klipet, amelyet itt nézhettek meg.



A Háttal Mekkának című dalhoz készült az új videójukról így nyilatkoztak hírlevelükben:
„Annak ellenére hogy, a „Sírba szánt teremtés „ album már tavaly decemberben világot látott úgy gondoljuk,  ennek a dalnak a mondanivalója nagyon sokáig aktuális lesz. Nem vagyunk nagy videó készítő zenekar. Az elmúlt 20 év alatt ez volt a második klipforgatásunk (az első a Fájdalom koronája volt még 1999-ben). Valahogy mindig volt rá kifogásunk, hogy épp miért ne készítsünk videót. Sokszor anyagi okai, sokszor pedig egyszerűen nem tudtunk időt szakítani rá.
Szóval 17 év után forgattunk újra videoklipet és minden pillanatát élveztük. Egy fantasztikus stábbal, a ChromeBall csapatával, akikkel rengeteg energiát öltünk ebbe a 5 percbe. Meg kell még említenem a két főszereplőnket is, Fekete Brigittát és Nagy Adriennt, akik minden érzelmünket visszaadták, csupán a mozdulataikkal.
A dal és a videó témája is nagyon megosztó lehet. De hát ez a Christian Epidemic soha nem tartottuk magunkban a véleményünket. A videó üzenete egyszerű: Túl rövid az élet, hogy mások döntsenek a sorsunkról. A választáshoz mindenkinek joga van. Igyekszünk távol maradni a politikától. Úgy érezzük egyszerűen nincs elég információja a magunkfajta egyszerű embereknek a reális vélemény formálásra. A háttérben zajló események ismerete nélkül pedig nem lenne igazságos ítéletet mondani bárkik felett. Természetesen nem megkerülhető a vallás kérdése, ha rólunk van szó. A világ minden vallását azonos mértékben utasítjuk el. Nevetséges, hogy vannak országok ahol mai napig 1500 éves könyvek alapján hoznak törvényeket és ítélkeznek. Vagy épp ezekre a könyvekre alapozzák az alkotmányt.

Olyan videó készült, ami méltán képviseli a Christian Epidemic 20 éves munkásságát, és amit biztosan nem csak egyszer fogtok megnézni!”

Christian Epidemic – Háttal Mekkának – videó előzetes



Október 16-án hivatalosan is látható lesz a lábatlani death/black zenekar, a Christian Epidemic új videoklipje. A videó a tavaly decemberben megjelent Sírba szánt teremtés albumuk Háttal Mekkának dalára készült.


„A Háttal Mekkának című dalra készült a videó. Azt gondoljuk ennek a dalnak a mondanivalója nagyon sokáig aktuális lesz.”
– mondja a frontember Széles L. Zsolt.



„17 év után forgattunk újra videót és minden pillanatát élveztük. Fantasztikus stábbal dolgozhattunk a ChromeBall személyében akikkel rengeteg energiát öltünk ebbe a 5 percbe. Szintén meg kell említenem a két főszereplőnket Fekete Brigittát és Nagy Adriennt akik minden érzelmünket vissza adták csupán a mozdulataikkal.

Olyan videó készült, ami méltán képviseli a Christian Epidemic 20 éves munkásságát, és amit biztosan nem csak egyszer fogtok megnézni.”



Christian Epidemic – új lemez

A hivatalos megjelenés, azaz 2016.01.24-e előtt egy hónappal, már december 12-én meghallgathatjátok a veterán lábatlani Christian Epidemic új albumát.
A Hammer World magazin decemberi-januári számának extra CD-melléklete a Sírba Szánt Teremtés címet kapott lemez lesz.

Full of Anger felhívás

„Van egy jó thrash, death vagy black metal, esetleg grindcore/goregrind zenekarotok, de nagyon nehéz koncertezni és bejutni nagyobb bulikra?
Itt egy kedvező lehetőség elszánt és lelkes extrém metal zenét játszó zenekaroknak, akik még nem kaptak nagyobb nyilvánosságot, hogy megismerjék a nevüket Debrecenben és környékén!

A november 17-én megrendezésre kerülő IV. Full Of Anger Death/Black Metal Fesztiválon reflektorfénybe kerülhet egy zenekar, hiszen a nagyszabású brutál buli záróakkordjaként egy olyan bandának szeretnénk lehetőséget nyújtani, akiknek eddig ez még nem adatott meg. Ha úgy érzed, hogy a zenekarod megérdemelne már egy ilyen bulit és szeretnétek bemutatkozni a Fesztivál közönségének, valamint fellépni olyan bandák után, mint a Romániából érkező Marchosias, a The Konstellation, a szintén romániai Krepuskul, a Nigromantia, az Angerseed és a Christian Epidemic, akkor most harcra fel! Nincsen más dolgotok, mint az angerseed@gmail.com e-mail címre küldeni egy biográfiát, egy aktuális zenekari képet, valamint két hallgatható minőségű dalt mp3 formátumban és egy Youtube videólinket, mely a zenekar élő teljesítményét mutatja be. A jelentkezési határidő október 15. A koncert a város legújabb impozáns szórakozóhelyén, a Roncs Bárban kerül megrendezésre, kitűnő technikai feltételek mellett. A nyertes zenekar teljes backline-t is kap majd (azaz csak „fesztiválcuccot” – hangszereket, fejeket és dobkiegészítőket – kell hoznia), viszont fontos, hogy az útiköltséget a zenekarnak magának kell állnia!”

Christian Epidemic interjú

– 2005-ben jelent meg a legutóbbi Könnyek könyve című lemezetek. Tudom, kérdezték már, de néhány mondatban elmondanátok, miért kellett 2011-ig várni az új lemezre? – Széles L. Zsolt: Sok minden történt ebben a négy évben. 2007-re nagyon elfáradtunk mindannyian, de talán legjobban én. Minden irányból óriási volt a nyomás, és ez rátette bélyegét a magánéletemre […]

Tovább »

Christian Epidemic – Pusztítástan

Elkészült a Christian Epidemic új albuma. A Pusztítástan / Primordial Soul április 4-én jelenik, s a rajta található 9 tétel magyarul és angolul egyaránt meghallgatható lesz. A dalok az Audioplanet stúdióban lettek rögzítve Jaya Hari Das közreműködésével, a borító pedig Sallai Péter munkája. Közel 7 perc időtartamban a lemez három dalába (Bíbor ünnep, Chemokalipszis, Ezer harang) bele lehet hallgatni a dalokba a FaceBook-on.
A banda április 8-én a dunaújvárosi Club Novaban lép fel, április 9-én pedig a szegedi Club Noirban láthatjátok őket. A lemez hivatalos bemutató koncertjét a MetalFest-en tartják.

S végül jöjjön a tracklist:
_ELVALASZTO_

1. Demia
2. Bíbor ünnep
3. Holdezüst lélek
4. Ezer harang
5. Fénytelen lét
6. Tagadás ökle
7. Chemokalipszis
8. Lélek vihar
9. Pusztítástan
10. Crimson Feast
11. My Prayer
12. Thousand Bells Toll
13. The Sentinels’ Words
14. The Fist of Denial
15. Chemochalipse
16. Primordial Soul

Christian Epidemic – stúdióban

Hosszú idő után a Christian Epidemic stúdióba vonul. 2010. december 2-án csütörtökön kezdődnek a felvételek a csepeli Audioplanet-ben.
A tervek szerint 8 új szám kerül rögzítésre, valamint meglepetéssel is készülnek a srácok.
Új tagokkal is bővült a zenekar, de erről bővebb infót csak az album megjelénése után árulnak el.

12