Tag: Eluveitie

Eluveitie – Új dallal jelentkeznek

Az Aidus után új dallal jelentkezett a svájci folk metal állócsillaga, az Eluveitie. A szöveges videóval ellátott Exile of the Gods a csapatra jellemző zenei megvalósítással és témavilággal rendelkezik. Az ősi és a mai világ kapcsolódási pontjait taglalja az új mű, amit meg is hallgathattok itt lent:

Eluveitie – Új korszak

Aidus címmel mutatta be új dalát és annak videóját a svájci folk metalos Eluveitie. Új dalukkal elmondásuk a zenekar egy új korszaka kezdődött el.

„Egy új korszak kezdődött: Aidus, az eddigi egyik legnyersebb, legkeményebb Eluveitie dal.”

A zenekar december 12-én az Amorphis társaságában a Barba Negrában lép fel.

Summer Hell – szubjektív beszámoló (a Nova Prospect dicséretével)

A Barba Negrában 2021. augusztus 17-én, azaz tegnapelőtt sor került az idei talán egyetlen nagyobb nemzetközi metal koncert eseményre hazánkban, ami láthatóan sok embert megmozgatott. Nem túlzás fesztiválnak nevezni a rendezvényt, hiszen mégiscsak fellépett rajta hat, három hazai és három külföldi zenekar. A Barba Negra szokásos nagyszínpadi tere az eseményre kibővült egy fedett csarnokkal, a […]

Tovább »

Eluveitie – Epona – dalelőzetes



Evocation II – Pantheon
címmel augusztus 18-án jelenik meg az utóbbi időkben felállásában igencsak megváltozott svájci folk metalos Eluveitie új stúdióalbuma. Az album a 2009-ben akusztikus lemezként kiadott Evocation I – The Arcane Dominion egyenes folytatása, amiről elsőként az Epona című számukat ismerhetitek meg.

http://www.youtube.com/watch?v=YpA4f0jfydI&

Az Eluveitie októberi Európa-turnérja keretében hozzánk is ellátogat a svéd Amaranthe és holland The Charm The Fury társaságában. Október 26-án a budapesi Barba Negra klubban lehet őket majd elcsípni.
 

Télváró folk-metal mulatság

Lehet fikázni a szóban forgó főszereplő együtteseket, hogy minek járnak ide annyit, hogy már uncsik, meg minden. Viszont amilyen jó hangulatúnak ígérkezett a Hammer Concerts télváró folk-metal csomagja, már csak a társaság okán is, úgy azt mondom utólag is, hogy kár lett volna kihagyni. Velem tartott a bulira a két fiatal lányka, akiket megemlítettem a […]

Tovább »

Eluveitie – lemezelőzetes videó

A svájci Eluveitie új videóját az alábbi közleménnyel hozta nyilvánosságra:

„Izgatottan tesszük közzé az Origins lemezünk első klipjét, amit a King c. dalhoz készítettünk.” A lemez augusztus első napján érkezik a Nuclear Blast Records gondozásában.



Eluveitie – Király szöveges videó

King címmel tette közzé a svájci folk metalos Eluveitie az augusztus elsején megjelenő Origins c. albumának első dalát.



A banda az Arkona és a Skálmöld társaságában indul majd turnéra, melynek során december 10-én Budapesten is fellépnek.

Eluveitie – Turnézáró után meló

Jó hír a folk-metal híveinek, és a svájci Eluveitie rajongóinak, hogy a zenekar megerősítette mindazt, ami a világhálón már lassan pletykaként terjed. Az új album munkálatai elkezdödtek, de teljesen a faladatra fókuszálni csak a néhány hét múlva befejeződő világtúrnéjuk után fog a csapat. Mindenesetre az új dalok megírása már folyamatban van. – A turnézáró heteket követően bővebben.

Eluveitie – Helvetios

A svájci folk metálosok új albuma 2012. február 10-én érkezik a Nuclear Blastnál. A lemezfelvételek a New Sound nevű szintén svájci stúdióban készülnek Tommy Vetterli Tommy T. Baron – (Coroner, ex-Kreator gitáros) producerrel. A zenekar szerint a dobokat és a gitárokat Tommyval, a népi hangszereket viszont Anna Murphyvel és Marco Jencarellivel vették fel a Soundfarm stúdióban. Jelenleg a keverés folyik. Lentebb látható a borító és a tracklist.

_ELVALASZTO_

1. Prologue
2. Helvetios
3. Luxtos
4. Home
5. Santonian Shores
6. Scorched Earth
7. Meet The Enemy
8. Neverland
9. A Rose For Epona
10. Havoc
11. The Uprising
12. Hope
13. The Siege
14. Alesia
15. Tullianum
16. Uxellodunon
17. Epilogue

123