Tag: Dew Scented

Dew-Scented – feloszlanak


Egy utolsó turnékör után beszünteti tevékenységét a német thrash metalos Dew-Scented. A több mint huszonöt éven át működő zenekar összesen 10 stúdióalbumot és egy válogatáslemezt adott ki és a világon mindenfelé koncerteztek.

Minden jónak vége szakad egyszer!” – írja a zenekar a feloszlást bejelentő Facebook posztjában. „Már huszonhat intenzív éve hozzuk az áldozatokat a thrash metal ügyéért, és ugyan számos tényező dolgozott ellenünk, a Dew-Scented sosem oszlott fel, de még csak nem is álltunk le jelentősebb időre. Mindig is nagyszerű lehetőségeink voltak, meg persze hajtott minket az akarat, hogy haladjunk előre. Összességében nagyszerűen éreztük magunkat az általunk imádott zenének köszönhetően, és nemcsak óriási koncerteket adtunk szerte a világon, de tíz lemezünk is megjelent, ami pedig a legfontosabb, rengeteg életre szóló barátságot kötöttünk a zenekar révén. Most azonban be kellett látnunk, hogy nem tudunk továbbmenni, mert a Dew-Scented nem működik teljes és folyamatos elkötelezettség nélkül. Az pedig sajnos nem lehetséges, hogy teljes időben elkötelezzük magunkat a jövőben is a banda mellett, mert az évek során az életünk másfelé indult. Ennek fényében úgy érezzük, a legjobb megfelelő, teljesen pozitív érzésekkel befejezni. Felismervén ezt a problémát, úgy éreztük, az lesz a legjobb, ha méltó módon, pozitív érzésekkel zárjuk le ezt az epikus fejezetet.


A Dew-Scented az elkövetkezendő hónapokban fogja utolsó koncertjeit adni; 2018. október 6-án, szombaton pedig egy legutolsó speciális bulit tartunk bandánk szülővárosában, az észak-németországi Walsrodéban. Így kívánjuk megünnepelni a zenekar örökségét, még egy utolsó alkalommal.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki velünk volt az évek során; aki szerette és támogatta a Dew-Scented-et, bárhol, bármikor, bármilyen alkalommal. Tehát tulajdonképpen mindenkinek, aki ezt olvassa.”
 



Mikor minden FLOTtul halad…

Se a Flotsam And Jetsam , se az Izegrim nem valami gyakori vendégek kis hazánkban, úgyhogy annál nagobb volt az öröm, mikor bejelentették még múlt évben, hogy újra erre vetődnek. A veterán arizonai power/thrash fogat és az énekesnős holland death/thrash metal alakulat már első alkalommal is együtt jöttek (az azóta megszűnt Avalon Clubba), a történelem […]

Tovább »

Paradicsomi metal orgia

Eredetileg két külön buli lett volna a Paradise Losté és a Dew-Scented nevével fémjelzett thrashelős móka, ám a szervezőknek hála nem kellett végül azon dilemmázni, melyikre menjek, mert egy huszárvágással egybeszervezték, mindezt egy belépő áráért – ezért külön respekt nekik! Mivel a P. Lost már idejét sem tudni, mikor lépett fel utoljára a magyar fővárosban […]

Tovább »

Dew-Scented – klip készült

Június 30-án jelent meg a német Dew-Scented idei nagylemeze Intermination címmel. Mostanra az első videoklip is megérkezett a Ruptured Perpetually című dalhoz, amelyet az a Philipp Hirsch készített, aki többek között már az Amon Amarth vagy a Tryptikon legénységével is dolgozott.


Dew-Scented – szöveges videó

Intermination címmel a hónap végén jelenik meg a Dew-Scented új lemeze. A korábban már bemutatott Affect Gravity után újabb dalt hoztak nyilvánosságra a német thraseherek. A banda az Ode To Extinction-höz készített szöveges klipet. 



1.Declaration Of Intent (1:00)
2.On A Collision Course (3:49)
3.Scars Of Creation (3:46)
4.Affect Gravity (3:56)
5.Means To An End (4:41)
6.Ode To Extinction (4:05)
7.Demon Seed (3:48)
8.Power Surge (3:53)
9.Ruptured Perpetually (3:35)
10.Living Lies (4:19)
11.Atavistic (3:38)
12.Reborn (3:32)
13.Radiation Sickness (2:05) (Repulsion cover)


Digital Bonus Tracks
14. Those Who Will Not See
15. Survival Reaction (Solstice cover)

Dew-Scented – Egy újabb death-thrash nóta

Tizedik albumuk kiadására készül a német Dew-Scented. A szokásoknak megfelelően, az idei lemez címe is „i” betűvel kezdődik, akárcsak az összes többi. Az Intermination-ről egy ízelítőnek szánt dalt már hallhattatok itt pár hete, az On A Collision Course-t.

Mit szólnátok egy újabb szerzeményhez? Az Affect Gravity egy újabb Dew-Scented féle death-thrash nóta. Itt találjátok:

Dew-Scented



Dew-Scented legénysége nagy valószínűséggel igen elfogllat lehet mostanság, úgyanis még csak most kezdődött el az új albumuk promotálása.  Hiszen a death/thrash-ben „utazó” banda úgy tűnik elérkezettnek látta az időt, hogy az „Icarus” folytatásaként aposztrofált „Intermination” hamarosan kiadja, mégpedig a Metal Blade gondozásában.
Jó hír, hogy szerencsére nem is kell túl sokat várni a stílus híveinek, hiszen az „Intermination” album a tervek szerint június 12.-én fog „rajtot venni”. Persze, hogy addig se untakozzunk a borító és a tracklist mellé még kaptunk ajándékba egy aprócska ízelítőt, mégpedig a „On A Collision Course” nóta képében.



Az új album tracklistje:
01. Declaration Of Intent (1:00)
02. On A Collision Course (3:49)
03. Scars Of Creation (3:46)
04. Affect Gravity (3:56)
05. Means To An End (4:41)
06. Ode To Extinction (4:05)
07. Demon Seed (3:48)
08. Power Surge (3:53)
09. Ruptured Perpetually (3:35)
10. Living Lies (4:19)
11. Atavistic (3:38)
12. Reborn (3:32)
13. Radiation Sickness (2:05) (Repulsion feldolgozás)

Dew-Scented – Prong feldogozás

A Dew-Scented speciális jubileumi kiadványáról már megemlékeztünk korábban, most egy újabb dalt tettek meghallgathatóvá. Az Insurgent albumra az élő felvételek mellé több feldolgozás is fekerül, ezek közül most a  Prong 1990-es Beg to Differ c. albumán megjelent Steady Decline feldolgozását hallgathatjátok meg.
Tovább kattintva az eredetit is meghallgathatjátok.

_ELVALASZTO_


Dew-Scented – jubileumi lemez

A német thrasher Dew-Scented is új lemezzel jelentkezik. Az Insurgent május 28-án érkezik a Prosthetic Records gondozásában és több mint egy órányi zenét tartalmaz majd 19 tételben; köztük 3 új szerzeményt, 7 koncertfelvételt, feldolgozásokat valamint stúdió session felvételeket. Gooßes (Killustrations.net) nevéhez fűződik a borító elkészítése. A csapat ezzel a lemezzel kívánja ünnepelni 20 éves fennállását. A Confronting Entropy című új szám következik előzetesként:

A felállás (b-j): Rory Hansen – gitár, Marvin Vriesde – gitár, Leif Jensen – ének, Joost van der Graaf – basszus, Koen Herfst – dob.

_ELVALASZTO_

1. Confronting Entropy (5:36)
2. Guided By The Dead Light (5:19)
3. Sadistic Sinner (INCUBUS [Brazil] cover) (4:54)
4. Sworn To Obey (Live 2012) (4:05)
5. Turn To Ash (Live 2012) (3:02)
6. Soul Poison (Live 2012) (3:58)
7. Storm Within (Live 2012) (4:02)
8. Cities Of The Dead (Live 2012) (4:44)
9. Never To Return (Live 2012) (4:13)
10. Acts Of Rage (Live 2012) (4:21)
11. In Dying Mode (4:20)
12. Steady Decline (4:32) * Originally by Prong
13. No Spiritual Surrender (2:48) * Originally by Inside Out
14. Good Day For A Hanging (4:28) * Originally by Wasted Youth
15. The Storm (JUDGE cover) (3:23)
16. Recall The Pain (1:06)
17. The Death Of Common Sense (3:44)
18. Slaughterhouse (POWERMAD cover) (4:31)
19. Superstar Destroyer (GENOCIDE SUPERSTARS cover) (2:55)

Dew-Scented – hallgassátok

Még néhány nap és megjelenik a thrasher Dew-Scented Icarus című új nagylemeze a Metal Blade-nél. Megjelenés előtt a német Rock Hard magazinnal együttműködve meghallgathatóvá tették a teljes lemezt.
IDE kattintva elérhetitek.

123
Hexvessel Hexvessel
április 24.