Tag: My Dying Bride

My Dying Bride – amikor belefáradsz a könnyekbe

The Ghost Of Orion címmel egy hete jelent meg a My Dying Bride új album, melynek To Outlive The Gods című dalára készült egy új videó.

Ez a szám az egész eddigi életem legborzalmasabb, legstresszesebb és legfélelmetesebb időszakát érinti, amikor az egyetlen gyermekem életveszélyben volt. Korábban is voltam már mélyen, de ekkora fájdalmat semmi sem okozott. Ez maga volt az igazi sötétség és nem voltam biztos benne, hogy ép ésszel kibírom. Az egész világom felrobbanni készült, de eltökélt szándékom volt a végsőkig küzdeni. Belefáradtam a könnyekbe… Pontosan ezt éreztem. Hónapokon át csak folytak a könnyeim, csupán árnyéka voltam a régi önmagamnak. Szomorú, hogy ez másoknál folytatódni fog. Ártatlan emberekről van szó. Annyira belefáradtam a könnyekbe.” – mondja Aaron Stainthorpe énekes a dalról. 

My Dying Bride – hallgasd meg új lemezüket

The Ghost Of Orion címmel a mai nap jelent meg a My Dying Bride régóta várt visszatérő albuma. Az elmúlt 5 évben a zenekar egy meglehetősen nehéz időszakon mentát. 2015-ös Feel The Misery albumukat követően Aaron Stainthorpe énekes 5 éves lányánál rákot diagnosztizáltak, emiatt minden zenekari tevékenységet felfüggesztettek, majd 2018-ban az alapító gitáros, Calvin Robertshaw jelentette be távozását. Miután Aaron lánya meggyógyult, a zenekar nekilátott az új album munkálatainak, de Shaun Taylor-Steels dobos is kilépett. Az új gitáros Neil Blanchett lett, az új dobos pedig Jeff Singer (ex-Paradise Lost, ex-Blaze, Kill II This).

Az új album új érát fémjelez a My Dying Bride történetében, lévén új arcokat fedezhettek fel a bandában, és a dalok stílusát tekintve is mást hallhattok a korábbi, technikailag magasan prezentált kiadványokhoz képest. A The Ghost of Orion olyan kompozíciókat tartalmaz, melyek nem csak hogy epikusak, de egyfajta intim kvalitással is bírnak. Kezdve a death metal vokálokkal, a fájdalmas üvöltéseken át mindenféle ének-téma felfedezhető ezekben a nótákban, melyek a csodálatos Yorkshire-i tájképhez hasonlóan változatos mivoltúak. A gitárok úgyszintén sokszínűek, egyaránt kemények és harmonikusak. Andrew Craighan egy meglehetősen gazdag zenei tájképet varázsolt elénk, nem is beszélve Shaun MacGowan epikus és elbűvölő billentyű / hegedű-témáiról, valamint neves csellistánk, Jo Quail csodálatos játékáról. Vendégzenészeink közt szerepel Lindy-Fay Hella (Wardruna), aki fantasztikus hangjával járult hozzá az album végtelen szépségéhez. Aztán ott van továbbá dobosunk, Jeff Singer is, akinek egyedi ütős-témái új szintre emelték a banda ritmus-szekcióját, melyet Lena Abe stílusos basszus-játéka alapozott meg. Jómagam pedig durva, néhol már-már fülsértő énekdallamokkal állok elő sajátos stílusomban, melyet egy fájdalmakkal küzdő lélek formált ilyenné. Mindezek mellett ott vannak a versszerű dalszövegek, amik szintén nem mindennapiak ebben a műfajban. Ez a dalkollekció bandánk eddigi legbrilliánsabb alkotása, ami nem véletlen, hiszen belevittünk minden tapasztalatot, amit az elmúlt 30 évben szereztünk.” – mondja a lemezről  Aaron Stainthorpe énekes.

Godthrymm – Reflections (2020)

Ahogy nagyon sok ember a Földön, én sem mondhatom el magamról, hogy időmilliomos lennék, viszont a megadatott alkalmakat rendszerint megragadom, ha három alapvető hobbimra lehetőségem adódik. Az első a rajzolás, amit talán a velem született belső művészi késztetés csekély mivolta miatt tényleg ritkán teszek, a második a videojátékok bűnös élvezete, a harmadikat és a legtöbb […]

My Dying Bride – a fájdalmakkal küzdő lelek új érája

The Ghost Of Orion címmel március 6-án jelenik meg a My Dying Bride régóta várt új albuma. Az albumra pontosan öt évet kellet várnunk, amiről újabb előzetesként Tired Of Tears című daluk szöveges videója látható. Ez a dal Aaron Stainthorpe énekes életének legborzasztóbb, legstresszesebb időszakáról, gyermekének súlyos betegségéről és annak körülményeiről szól.

Az elmúlt években a zenekar felállása jelentősen megváltozott. 2018-ban az alapító gitáros Calvin Robertshaw bejelentette távozását, majd az új lemez felvételei előtt Shaun Taylor-Steels dobos is kilépett. Az új gitáros Neil Blanchett lett, a dobos posztot pedig Jeff Singer (ex-Paradise Lost, ex-Blaze, Kill II This) vette át. Az album borítóját Eliran Kantor készítette, a lemezen pedig vendégként csellózik Jo Quail, valamint a norvég Wardruna énekesnője, Lindy-Fay Hella is hallható lesz.

Az új album új érát fémjelez a My Dying Bride történetében, lévén új arcokat fedezhettek fel a bandában, és a dalok stílusát tekintve is mást hallhattok a korábbi, technikailag magasan prezentált kiadványokhoz képest. A The Ghost of Orion olyan kompozíciókat tartalmaz, melyek nem csak hogy epikusak, de egyfajta intim kvalitással is bírnak. Kezdve a death metal vokálokkal, a fájdalmas üvöltéseken át mindenféle ének-téma felfedezhető ezekben a nótákban, melyek a csodálatos Yorkshire-i tájképhez hasonlóan változatos mivoltúak. A gitárok úgyszintén sokszínűek, egyaránt kemények és harmonikusak. Andrew Craighan egy meglehetősen gazdag zenei tájképet varázsolt elénk, nem is beszélve Shaun MacGowan epikus és elbűvölő billentyű / hegedű-témáiról, valamint neves csellistánk, Jo Quail csodálatos játékáról. Vendégzenészeink közt szerepel Lindy-Fay Hella (Wardruna), aki fantasztikus hangjával járult hozzá az album végtelen szépségéhez. Aztán ott van továbbá dobosunk, Jeff Singer is, akinek egyedi ütős-témái új szintre emelték a banda ritmus-szekcióját, melyet Lena Abe stílusos basszus-játéka alapozott meg. Jómagam pedig durva, néhol már-már fülsértő énekdallamokkal állok elő sajátos stílusomban, melyet egy fájdalmakkal küzdő lélek formált ilyenné. Mindezek mellett ott vannak a versszerű dalszövegek, amik szintén nem mindennapiak ebben a műfajban. Ez a dalkollekció bandánk eddigi legbrilliánsabb alkotása, ami nem véletlen, hiszen belevittünk minden tapasztalatot, amit az elmúlt 30 évben szereztünk.” – mondja a lemezről  Aaron Stainthorpe énekes.

My Dying Bride – The Ghost Of Orion
(Nuclear Blast)

01. Your Broken Shore
02. To Outlive The Gods
03. Tired Of Tears
04. The Solace
05. The Long Black Land
06.The Ghost Of Orion
07.The Old Earth
08.Your Woven Shore

My Dying Bride – korábbi és kiadatlan dalok gyűjteménye


Másjus 24-én jelenik meg az a patinás boxset, amely a My Dying Bride korábbi, illetve eddig meg nem jelent dalait, demós dalit tartalmazza. A Peaceville kiadásában érkező 5 CD-s A Harvest Of Dread című kollekció mellé egy 92 oldalas keménykötésű könyv is tartozik, amely interjúkat, kritikákat és teljes betekintést ad a brit doom metal legenda munkásságába.


A lemezeken a The Angel And The Dark River, a Like Gods Of The Sun és a 34.788%…Complete albumaik teljes sötét esszenciája, a zenekar korai munkáinak gyűjteménye, beleértve a Towards The Sinister demót, limitált EP-it, valamint egy korábban sosem hallott élő koncertet, amit 1997-ben a Cathedral és a Blood Divine turnéja során rögzítettek.

CD 1

01. Vast Choirs
02. The Thrash Of Naked Limbs
03. The Snow In My Hands
04. Black Voyage
05. Apocalypse Woman
06. The Light At The End Of The World
07. Feel The Misery
CD 2

01. Like A Perpetual Funeral
02. Two Winters Only
03. My Hope, The Destroyer
04. I Cannot Be Loved
05. A Doomed Lover
06. You Are Not The One Who Loves Me
07. And Then You Go

CD 3 – Korai kiadások és demós dalok

01. Symphonaire Infernus Et Spera Empyrium (demo)
02. Vast Choirs (demo)
03. The Grief Of Age (demo)
04. Catching Feathers (demo)
05. God Is Alone
06. De Sade Soliloquy
07. The Bitterness And The Bereavement
08. The Sexuality Of Bereavement
09. A Sea To Suffer In
10. From Darkest Skies
11. Your Shameful Heaven
12. The Cry Of Mankind (studio instrumental)

CD 4 – kiadatlan demók és ritkaságok

01. All Swept Away
02. Like Gods Of The Sun
03. The Whore, The Cook, The Mother
04. An Unforgettable Journey
05. I Believe
06. On Monolith
07. Glorious Midnight
08. The Fool
09. The Child Of Eternity
10. Scarborough Fair
11. Failure
12. Hollow Cathedra

CD 5 – Live in Voorst, The Netherlands 1997

01. From Darkest Skies
02. The Cry Of Mankind
03. The Dark Caress
04. For You
05. A Kiss To Remember
06. Like Gods Of The Sun
07. All Swept Away
08. Your Shameful Heaven

Cryptal Darkness – Endless Tears… – 1996

     Nemrég lezajlott egy remélhetőleg hagyományteremtő, kivételes hangpróba az oldalon, amikor megjelenési évszámtól függetlenül áshatta elő a CD halmok közül magának azt a különleges anyagot, amit méltatlanul elfeledettnek, igazi földalatti kincsnek gondolt. Az ajánlások között sok régi kincs akadt, de a legmeglepőbb számomra a körben az volt, hogy milyen nagy számban képviseltették magukat az […]

Enter The Soil – kitaposott utakon

Justin Chorley új-zélandi fiatalember indította útjára egyszemélyes projektjét Enter The Soil névvel, aminek meghallgatásakor könnyen meglepődhetünk azon, hogy mindez egyetlen ember munkája. Az Anathema, My Dying Bride útvonalon haladó kiadvány ugyanis igazán kerek egészet alkot a death/doom műfajon belül és érdemes odafigyelni rá. A That Amber Lit Morning címre hallgató debütálást bárki letesztelheti a projekt bandcamp oldalán. 

That Amber Lit Morning by Enter the Soil

The Crawling – Anatomy Of Loss – 2017

      Egészen az egyeseknek már oly távolinak, letűnt korszaknak tűnő 90-es évekig nyúlik vissza az angol The Crawling zenészeinek életútja, ennek ellenére igazán nagy dolgot, vagy emlékezetes lemezt azonban nem nagyon sikerült még összehozniuk. Stuart Rainey a rangidős a bandában, az ő kezei által szólal meg a basszus, valamint a vokalizálásból is kiveszi […]

A Lake of Ghosts – …the long shadow of My Dying Bride – 2016

Kellemes meglepetés fogadott pár hete, amikor a postaládámban találtam egy borítékot a Doom-metal.com kiadó levelével és egy igényes kivitelezésű dupla digipak CD-vel, amelyen a My Dying Bride logója díszelgett. Az A Lake of Ghosts – … the long shadow of My Dying Bride címen megjelent kompiláció a gótikus doom metal úttörőinek, a műfaj egyik legnagyobbjának […]

My Dying Bride – meghallgatható a feldolgozáslemez

Korábban már olvashattatok a Doom-metal.com internetes web-közösségi média által február elsején A Lake Of Ghosts: The Long Shadow Of My Dying Bride címmel megjelentetett, a gothic/doom egyik legmeghatározóbb zenekara, a My Dying Bride munkássága előtt tisztelgő válogatás-feldolgozáslemezről, ami most teljes egészében végig hallgatható.
 

A Lake Of Ghosts – The Long Shadow Of My Dying Bride by Various Artists – from Doom-metal.com

augusztus 13.,
augusztus 16.,