Tag: Necroratory

Egy sötét éjszaka Szegeden: Necroratory / Gylliath / Athame koncertbeszámoló

Május 21.-én, egy kellemes nyári estén, közvetlenül a 26. Borfesztivál árnyékában három banda foglalhatta el a szegedi Városi Rock Klub színpadát. A helyszín remek választásnak bizonyult, ugyanis az a bizonyos pince-légkör tökéletes alapot adott a kívánt atmoszférának. Nem mondanám, hogy nagyon szorongtunk volna odalent, de személy szerint örömmel nyugtáztam, hogy így is szép számban gyűltek […]

Tovább »

Necroratory – Lemezelőzetesek

Március 4-én jelenik meg a Necroratory negyedik albuma Ars Nepharia címmel. A budapesti banda 12 éve töretlen lendülettel készíti a black metal dalokat, hamarosan megjelenő lemezük első dalaként a Blasphemia szöveges videóját mutatták be, amiről Odvium, a zenekar énekese így beszélt:

Egy Sátáni kinyilatkoztatás az ősi korszakok eltörlésére törekvő erők, kik a hamis isten zászlaja alatt alakítják a korok folyamatait (paradoxon módon ördögi befolyással). Azok fals ideológiája és hazugságuk bibliája ellen.

Az Ars Nepharia, az „Ördög mesterkedése” címet viselő albumukról pedig az alábbiakat mondta:

Az album az inkvizíciós éra kontextusában íródott, amely feltárja annak Ördögi vonatkozását az ősi korszakok megsemmisítését egy új korszak véres hajnalának fényében. Ugyanakkor Sátáni hitvallásunk megnyilatkozása is része a koncepciónak, egyfajta Mefisztói kettősséggel démoni megszállottsággal átitatva annak 10 tételes eposzaiban. Az inkvizíció sötétsége, mint várbörtön testesíti meg a profán, egyben perverz vágyakat, amelyek fogva tartják a szellemet.

A szellemet, ami gyűlöletté, majd bosszúvá fejlődik bennünk…

…és a Halál kultusza folytatódik.”

Lemezük már most előrendelhető. A 10 dalos album második előzeteseként a napokban megjelent Stigma Diabolicum daluk szöveges videóját láthatjátok, az alábbi közleménnyel:

Pogány, eretnek ellenállásunk ördögi hitvallása, izzó gyűlöletünk a hazug Jehova kultusz ellen. Az Ördög Stigmáit büszkén viseljük mind a bőrünkön mind a lelkünk legsötétebb mélységeiben.”

Necroratory – Ars Nepharia

(metal.hu)

1. (Intro) Acensio Diaboli

2. Tiltott ösvény

3. A halál katarzisa

4. Malleus Maleficarum

5. VérKéjVallás

6. Blasphemia

7. Stigma Diabolicum

8. A népirtás prófétája

9. Máglyahalál és megvetés

10. Ad Extirpanda (feat. Dudás Ádám – DVVAD)

Egy elfelejtett sír – Forgotten Tomb, Nocturnal Depression, Necroratory, Winterheart

A Depressive Blacker arcoknak szerintem nem kell bemutatni sem a Forgotten Tomb, sem a Nocturnal Depression munkásságát, még kevésbé sikereit. Évek óta borzolják a kedélyeket érfelvágós hangulatukkal, jónéhány anyaggal a hátuk mögött. Október 27-én mi is részesülhettünk eme katartikus élményből a Engulfing the void csapat jóvoltából, aminek a Showbarlang biztosított helyszínt. Bevallom őszintén, sosem voltam még Showbarlangos […]

Tovább »

Necroratory – meghallgatható a teljes album

A budapesti Necroratory hírlevelét olvashatjátok:

Visions of Annihilation címmel megjelent a budapesti Necroratory második albuma. A 9 klasszikus black metal számot tartalmazó lemezt a német Wolfmond Production adta ki, mely a kiadó oldaláról rendelhető limitált példányszámban.

Nemrég a Forgotten Tomb és a Nocturnal Depression társaságában játszó banda legközelebb november 14-én lép fel a VII. Full of Anger fesztiválon, a debreceni Kaptár Music Clubban.

1. The message
2. Visions of Annihilation
3. Life is a Funeral
4. Hungry Souls
5. I am Death – Destroyer of Worlds
6. Fake Envy
7. Victims of My Shame
8. Imprinted Hymn
9. Sanity’s Demon

A teljes album meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.