Tag: Soundgarden

Teaplant Studio Sessions – Itt egy Soundgarden feldolgozás a  hazai szupergrouptól

Teaplant Studio Sessions néven kijött egy régi Soundgarden dal feldolgozása olyan közreműködők részvételével, mint Billy Gould a Faith No More-ból, Mihály Gergő az Angertea-ből, Kövi Lóránt az Alva-ból, Takács József „Jozzy” a Hellfreaks-ből, és Berta Peti a Jammy-ből. 

Az átmeneti projekt megálmodója Mihály Gergő így beszélt a dal létrejöttéről:

Mindig is óriási Soundgarden rajongó voltam, és mindig érdekelt, hogy a korai lemezeik hogyan szólnának modern köntösben. Tudom, szentségtörés egyesek szemében ilyen kultikus anyaghoz nyúlni, de annyira jó szórakozás volt, hogy talán bocsánatos bűn ez. Az egész egy előfok vétellel kezdődött. A nemrég indított Teaplant stúdiómba vettem ugyanis egy mikrofon előfokot, ami dobfelvételhez (is) kiváló. Mivel nem vagyok dobos, szóltam egy havernak, Berta Petinek, hogy hozza el a dobszerkóját, és próbálgassunk kicsit felvenni az új cuccal. De közben mondtam neki azt is, hogy tanulja be ezt a régi kedvencemet, és majd lesz valami… Hát, ez lett.

A jól sikerült dobfelvétel után megkerestem pár régi havert, köztük Billyt is a Faith No More-ból, aki amúgy már vendégeskedett a zenekarom, az Angertea 2012-es lemezén. Mindenki megcsinálta a saját részét szinte egy-két nap alatt, aztán felénekeltem, megkevertem, és mastereltem a dalt. Az örömzenélésen kívül sok célja nincs a dolognak, viszont úgy gondolom, hogy lehetne majd folytatás ilyen Teaplant Studio Sessions néven.”

Corbin Reiff – Rohadtul isteni (2022) Cser Kiadó

“No one sings like you anymore” A grunge a legmeghatározóbb zenei stílusom, s bár nem a Soundgarden számomra a legnagyobb kedvenc, mégis különleges helyet foglal el az életemben.  Már sokan és sok helyen elmondták, leírták, hogy az amit tizenéves korunk második felében és a korai huszas éveinkben megkedvelünk, az örökre megmarad és egy életre formáló […]

Tovább »

Fémforgács podcast #10

A hétfői adást is meg tudjátok hallgatni, ha

  • lemaradtatok a műsorról,
  • tetszett és újra hallgatnátok.

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=347

A friss hazai dalok (Kontrollzé, EiLEMA, Nest of Plaques, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque) után a műsor második részében időgépbe ültünk és meg sem állunk a ’90-es évekig. Olyan dalok kerülnek terítékre, amik (számomra legalábbis) meghatározóak voltak a nemzetközi rock/metál színtéren 25-30 évvel ezelőtt.

Fémforgács jön a 10. adás

Ne feledjétek 20:00-tól Fáklya Rádióban ismét FÉMFORGÁCS – Az underground hangja.

Az első részben hazai újdonságokat hallhattok: EiLEMA, Kontrollzé, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque, Nest Of Plaques. A műsor második részében visszatekintünk a ’90-es évekbe. (Pantera, Faith No More, C.O.C., White Zombie, Mad Season, Screaming Trees, Soundgarden, The Wildhearts)

Soundgarden – új dal



November 24-én jelent meg az a 3 CD-s giga kiadvány a Soundgardentől, ami összesen 50 eddig kiadatlan, akusztikus, ritkaság és feldolgozásdalokat tartalmaz. Az Echo Of Miles: Scattered Tracks Across The Path című gyűjteményen 7 teljesen új dal is helyet kapott, amik közül most a Stormra készült egy klip, ami lentebb nézhető, fülelhető.



Újabb felvételek a Hellfest-ről

A Franciaországban múlt hétvégén megrendezett Hellfest fesztiválról mutattunk már néhány profi felvételt korábban, most további képanyagokat (rajongók által készítetteket is) láthattok a következő bandák teljesítményeiről: Death To All, Soundgarden, 1349, Deep Purple, Emperor.





_ELVALASZTO_

http://www.youtube.com/watch?v=D55nSS6sZt8&


http://www.youtube.com/watch?v=3x-xHuMlKBs&



http://www.youtube.com/watch?v=sb0vQIFE-d0&


Soundgarden – húsz éves lemez

A Seattle-i grunge éra néhány éve sikeresen visszatért képviselője, a Soundgarden jeles évfordulóhoz érkezett. A korszak egyik és a banda talán legsikeresebb albuma, a Superunknown idén a húsz éves. 
Ennek alkalmából június 3-án különleges változatban, remaszterizálva újra kiadják az albumot, mégpedig egy két lemezes deluxe, illetve egy öt lemezes super dluxe változatban. 
A dupla kiadvány második korongjára demók, próbatermi felvételek, B-oldalas számok kerülnek. A super deluxe változatban az ötödik lemezre az album Blu-ray ™ Audio 5.1 Surround hangzású felvétele került.

Nova Rock 2014 – alakul a program

A nickelsdorfi 2014-es Nova Rock fesztivált jövőre tizedszer rendezik meg. A határ túloldalán fekvő területen zajló fesztivál évről évre színvonalasabb lesz.
A jubileumi program is alakul, a napokban már a fellépők újabb „adagját” hozták nyilvánosságra. Az egyértelmű, hogy a Black Sabbath lesz az egyik olyan banda, amelyik miatt extra érdeklődés kíséri majd a bulit, de nézzük kiket láthatunk még június 13 és 15 között:
Iron Maiden
Avenged Sevenfold
Rob Zombie
Soundgarden
The Offspring
Bring Me The Horizon
Megadeth
In Flames
Epica
Steel Panther
Trivium
Arch Enemy
Phil Anselmo & The Illegals
Miss May I
Battlecross
Dropkick Murphys


Kedvcsináló:

http://www.youtube.com/watch?v=w8acKjzRR4M&


Soundgarden – Halfway There videoklip

Halfway There új videoklipjének a címe az újjáalakult grunge legendának, a Soundgardennek. A The King Animal lemez – melyen 12 másik szerzemény mellett halható e klipnóta – 2012. november 13-án került a boltok polcaira, és megjelenése első hetében 83.000 pédányban talált gazdára az USA-ban, ezzel a 200-as Billboard lista 5. helyét szerezve meg.


Soundgarden – klip a lemezhez

A Seattle-i grunge éra újjáalakult legendája nemrégiben jelentette meg King Animal c. albumát. A lemez By Crooked Steps dalára a Foo Fighters főnök, a nemrégiben dokumentumfilmesként is bemutatkozó multihangszeres Dave Grohl rendezett klipet:


1234