Tag: Tiansen

Pennhurst, Mirror, Tiansen // Nyolcas műhely 2023.09.29.

Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a nyáron zseniális második lemezét megjelentetett Mirror, az augusztusban a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst, és az idei Wacken Battle Hungary győztes, ezáltal a világ legnagyobb metál fesztiválját is megjárt Tiansen, akik szint idén jelentkeztek legújabb lemezükkel.

Mirror

Az együttes 2016 nyarán alakult. A tagok által “mérgesgyerekek”-ként aposztrofált stílusra a metálos riffek, a punkos tempó és a poppos dallamvezetés jellemző energikus és interaktív színpadi jelenléttel megtámogatva. A 2016-os debütáló kislemezt 2017-ben egy újabb EP követte, majd 2020-ban jelent meg a Mirror első nagylemeze Óra indul címmel. A második, Lépés, lélegzet 2023. július 8-án jelent meg a H-Music Hungary kiadásában a Hammerworld Magazin július, augusztusi duplaszámában mellékelve.

A lemez megjelenése előtt két klip került bemutatásra a Van-e még és a Hív még dalokhoz. A Mirror 2023-ban A Dal műsorában is fellépet. Bejutott az élő adásos top 40-be. Szintén 2023-ban részt vettek a Metal Battle Hungary döntőjèn ahol a zenekar 4. helyezést ért el.

Pennhurst

A Pennhurst egy 2014–ben alakult öttagú budapesti modern metal formáció. A csapat számos saját klubkoncertet adott, illetve több hazai és nemzetközi előadó előtt lépett már fel, itthon és külföldön egyaránt. Turnéztak az Ektomorf, Tankcsapda, Pain, Depresszió, Omega Diatribe előzenekaraként is. A Pennhurst zenei stílusa modern metal, melynek jellegzetes stílusjegyei mellett hangsúlyos szerepet kapnak a dalokban az elektronikus zene elemek. Énekstílus szempontjából a scream, a tiszta ének, és díszítő jelleggel a rap jellemzi a dalokat. A 2023-as Metal Battle Hungary harmadik helyezett zenekara, Augusztusban Európa egyik nagy fesztiválján, a MetalDays-en adtak egy négysikerű koncertet.

Tiansen

A Tiansen 2016-ban alakult a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatóiból. Stílusuk eklektikus és nehezen behatárolható. Zenéjükkel nem csak szórakoztatni szeretnének, de gondolatokat is ébreszteni a közönségükben. Szövegeik olyan társadalmi problémákat érintenek, amelyek körülöttük történnek, és amelyek fontosak a számunkra. Szeretnék felhívni a figyelmet azokra az eseményekre és kihívásokra, amelyek az emberek életét befolyásolják, és amelyekről nem beszélnek eleget. Azonban nem csak a szövegeikkel akarnak hatni. Koncertjeiken arra törekszenek, hogy a témákból fakadó negatív energiákat pozitív élményekké alakítsák át. Szeretnék, ha a közönség olyan érzéssel távozna a koncertjeikről, hogy megmozgatták a lelküket és valamilyen változást keltettek bennük. Debütáló albumuk, az Our Weakness 2018-ban jelent meg amit három single követett: a Dive, a The Last Letter és a tavaly megjelent Trace your Lines.

Második albumuk 2023. közepén jelenik meg Emerald címmel.A 2019-2020-as években részt vettek több tehetségkutatón. Elnyerték az Éter Plusz több különdíjat, a Dobbantón I. helyezést. 2023-ban a Tiansen képviselte Magyarországot a németországi Wacken Open Air Metal Battle tehetségkutatóján. Az elmúlt években olyan zenekarokkal állhattak színpadra mint a Down For Whatever, Nova Prospect, AWS, Road, Subscribe, The Idoru, Trillion.

Tiansen – Interjú a Wacken Battle szereplésről

Az idei Wacken Metal Battle Hungary rendezvény derekán lépett a színpadra a női frontos Tiansen zenekar. A csapat felállása: Radó Éden – ének, Mihalik Dávid – gitár, Bártfai Zsolt – gitár, Lakatos Miklós – basszus, Süli Tomi – dobok. A hihetetlen friss, a metal különböző elemeit, a heavy metaltól a modern metalon, a metalcore-on át, alkalmanként jazz-es elemekkel fűszerező kétlemezes banda olyannyira megnyerte a hallgatóságot […]

Tovább »

Wacken Metal Battle Hungary 2023 – Koncertbeszámoló 1/2.rész

Alcím: hozz egy samplert és egy erre a napra kiéheztetett vadállatot is.… Még mondja valaki, hogy a rock és metal műfajnak leáldozott, nincsen közönsége. Ami azt illeti, már a fellépők sora miatt sem egy biztonsági-fellépőlistás nyári fesztivál 40+-os közönsége érkezett a Barba Negrába. Kifejezetten fiatal csajok és fiúk sora is jegyet vett. Persze a zenekarok […]

Tovább »

Wacken Metal Battle Hungary 2023. – Beszélgetés Sütöri Olivér szervezővel

Ismét elindult egy rendkívüli zenei tehetségkutató verseny a rock/metal színtéren. Sokadik alkalommal rendezi meg a két szervező Vörös András és Sütőri Olivér egy szervőcsoporttal, számos segítővel és a helyszínt biztosító Barba Negra támogatásával a Wacken Metal Battle Hungary rendezvényt. Tétje, azaz fődíja, hogy a színpadra lépő zenekarok közül a zsűri által nyertesnek választott banda a […]

Tovább »

Archaic – ők mennek a Wackenre

Lezajlott vasárnap a Barba Negra Track kisszínpadán a Wacken Metal Battle, amelyen kilenc magyar zenekar mérettette meg magát. Név szerint az Archaic, Tiansen, Dungaree, Stabbed, Phrenia, The Tumor Called Marla, Mudfield, Red Swamp, Eviternity. Ezek közül kettőre adhatta le a közönség a voksát, a végeredmény pedig a következőképpen alakult:

A WMB győztese 2019-ben nem más, mint a thrash metalt játszó Archaic lett, ők képviselhetik hazánkat az egyik legrangosabb kinti metal fesztiválon. Püski Lászlóék 277 ponttal verték a mezőnyt. 

Második helyezést ért el a „smoker metalban” utazó Red Swamp, ők 274 ponttal nagyon szorosan követték az Archaic-ot. A különdíjuk egy fellépés a Hello Ugar! fesztiválon. 

A bronzérmes helyre a female fronted rockos Tiansen futott be 232 ponttal, ráadásul gitárosuk, Mihalik Dávid a legjobb gitárosnak járó díjat is elnyerte. 

Nem nyert ugyan díjat a zenekara, de a legjobb dobosnak Potkovácz Márkot választották meg, a Stabbed együttesből.

Gratula a nyerteseknek!