Tag: Saint Vitus

Count Raven – The Sixth Storm (2021)

Sokat panaszkodtam erre az évre a tradicionális, epikus doom metal rajongójaként, de azért még nem érdemes teljesen leírni 2021-et. Túl sok vetélytárs nem akadt ugyan a műfajban, de kétségkívül a legjobban várt anyaga ennek az esztendőnek a Count Raven visszatérő lemeze, hiszen a csapat képében egy eddig hibátlanul teljesítő klasszikust tisztelhettünk. Annak idején személyes ünneplésként […]

Purification – The Exterminating Angel (2021)

Új divathullám söpört végig manapság a Hangpróbán: mindenki szeret az általa kevésbé kedvelt vagy ismert műfajokat illetően a tucat kifejezést használni. Mivel minden második órában kijön egy új black vagy death metal anyag, ezekkel nem is áll szándékomban vitatkozni, még akkor sem, ha én inkább az alapvető minőséget keresem. Viszont kíváncsi vagyok, ki lesz az […]

Hour Of 13 – Black Magick Rites (2020)

Kevés olyan zenekart ismerek, aminek olyan hányattatott sorsa lenne, mint az amerikai Hour Of 13-nak, de ennek ellenére mégis egy termékeny projektről beszélhetünk. Ez leginkább Chad Davisnek (Anu, Mountain Of Judgement, Olde, The Sabbathian, The Ritualist, Chains, Obscurae stb…) köszönhető, az elvetemült doom rajongónak, aki minden ízben elképzelése mellett, miszerint az Egyesült Államokban, ahol alapvetően […]

The Ossuary – Oltretomba (2021)

Két igencsak erős lemezzel kezdte meg a pályafutását az olasz The Ossuary zenekar, melyeken időutazást sem nélkülöző tradicionális heavy/doom metallal találkozhattak a rajongók. Személy szerint mindkét albumot kedveltem annak ellenére, hogy a Post Mortem Blues kevés egyéniséggel rendelkezett, az azt követő Southern Funeral pedig kicsit útkereső jellegűre sikerült. Úgy néz ki, hogy csak egy rövid […]

Bottomless – Bottomless (2021)

Imádom taglalni azokat az apró kis nüanszokat, melyek megkülönböztetnek egy-egy országot azt illetően, hogy hogyan viszonyulnak bizonyos műfajokhoz. Aki valóban sok zenét hallgat és széles látókört tudhat magáénak, gyakran a hangzás, néhány ismerős megoldás alapján megmondja, hogy ez most lengyel black, francia black, vagy valami orosz cucc. Persze manapság már ez sem teljesen megbízható módszer, […]

Briton Rites – Occulte Fantastique (2020)

Hol is kezdjem? Phil Swansonnal vagy a Hammer filmekkel? Melyik mond többet a fiatalabb zenehallgatóknak? Szerintem egyik sem, úgyhogy menjünk szépen az elejére… Él a Föld nevű bolygón egy énekes, akit Phil Swansonnak hívnak. A kicsi Phil valahol az óvoda és az általános iskola közt meghallgatott pár Sabbath lemezt (természetesen az első lemezekről beszélünk, a […]

Isengard – Vårjevndøgn (2020)

Alapvetően úgy gondolom, hogy a Darkthrone nevű über kultusz banda húzott egyszer (talán kétszer) egy merészet a hangzás terén, ami kétségtelen hangulatott teremtett a maga idejében, azóta pedig ebből él. Mérhetetlenül híresztelve, hogy szarnak a világra, ők aztán azt játszanak, amit akarnak és ez teljesen így van, hiszen már a legutóbbi lemezükön is ezer helyről […]

Caskets Open – Concrete Realms Of Pain (2020)

Különleges helyet foglal el a szívemben a finn Caskets Open csapata, mivel száz évvel ezelőtti blogom (ami azóta már nem él) egyik első anyagát küldték el nekem Buried Upside Down című demójuk révén, amit azonnal kincsként könyveltem el magamnak. Enne egyszerű okai vannak: a 2008-ban még bofátlanul fiatalnak mondható banda csak úgy első nekifutásra saját […]

Phantom Druid – Death & Destiny (2020)

A holland Tjeerd De Jong igazán régi motorosnak mondható hazájának underground zenekaraiban, ahol különböző szerepkörökben tűnt már fel. A projektek legfőbb közös jellemzője stílusuk: ez pedig a doom metal. Tjeerd a 90-es évek kezdete óta hódol ennek a vonalnak, legyen szó death/black vegyületről vagy szárazabb stoner metalról (Doomsday B.C., Serpentarius, Stone In Egypt, Beyond Belief). […]

Doomraiser – The Dark Side Of Old Europa (2020)

Az ezredforduló környékén Olaszországban gyakorlatilag újjáéledt a doom metal élet, ami a 80-as évek végén, 90-es évek elején meglehetősen népszerűnek tűnt (persze underground mércével mérve), köszönhetően az okkultista hangulatnak, ami ízlésben passzolt a tipikusan olasz horrorok, thrillerek világához (giallo filmekhez). Az újabb hullám azonban nem a Black Hole, The Epitaph, Paul Chain és népes kompániája […]